GERECSE CSÚCSA - 1

 


Autóval utazva már útközben megállapítottuk, hogy különösen szép helyen lesz a túra. Ekkor még nem tudhattuk, hogy rendhagyóvá sikeredik ez alkalommal. Történt ugyanis, Héregre megérkezvén megcsörrent a telefon. A túravezető és mások nagy sajnálatára a vonat késett, így a busz csatlakozást többen – négyen - nem érték el.


A túravezető a meghirdetett túrát illetően „virtuálissá” vált, de remekül megoldotta a váratlan helyzetet. Röviden elmondta milyen turista jelzéseket követve kell megtenni a túra útvonalát. Még készülődés közben kettő turista külsejű alakot láttunk akiket megszólítván kiderült, hogy ők is erre a túrára jöttek, Feri és Niki. Helyismeret hiánya miatt Héregen a kiinduló hely után érdeklődve éppen egy jól ismert művészt, Levente Pétert sikerült megszólítani. Néhány perces kellemes beszélgetés után hamarosan „emelkedtünk”, illetve kissé vissza-vissza csúszva a déli lejtő napos, sáros és meredek oldalán feljutottunk a gerincre. Egyébként még az őzeknek is meredek volt, mert több helyen látszott patájuk csúszásnyoma. Kifejezetten szép útvonalon haladtunk, aljnövényzet szinte semmi és a fák sem voltak túl sűrűen. Az erdőben szokatlanul távol el lehetett látni és nem ösvényen, hanem szekérúton bandukoltunk. Többször haladtunk vadkerítés mellett, illetve azon átmászva. Így jutottunk el a kilátó toronyig ahol az erdészet tarvágást végzett és akkor is szállították el a fát kamionnal, azaz a jó öreg IFA–val. Ezen az ideális helyen megebédeltünk, remek napsütés és a természet adta asztalok és ülőhelyek. A TV toronytól visszatértünk a kilátóig - nem lehet felmenni - , hogy meggyőződjünk a villámhárító aljának színéről. Mivel a túra során nem tévedtünk el a kezdeti telefonos segítségnek, a jól felfestett turista jelzéseknek és a … köszönhetően ez volt az ÁFA. A TV toronytól csak lefelé sétáltunk kényelmesen, az egész túra könnyű és kellemes volt, senki nem fagyott meg! Héreg előtt nem sokkal egy gyönyörű pihenőhelyet, tűzrakót ejtettünk útba, esőbeállóval, padokkal, asztalokkal. Az „alternatív” túra útvonalat négyen kezdték, majd ketten még csatlakoztak hozzájuk. Így lett kettő az egyben 10 fővel.

Bacsó Zsolt


Beszámoló - 2.


Galéria - 1.


Galéria - 2.


 

Archív: