A Gerecsével zárult Juhász Gábor téli túrasorozata

Az egy héttel ezelőtti létszám fele tartott Gáborral a Tardostól a Tokodi pincékig tartó, hol keményen jeges, hol mélyen sáros utakon vezető 22 kilométeren. A néhol fagyos szél mellett azért a nap is kisütött és ha nem is harsányan, de egyértelműen érződött a tavasz közelsége. A Kőszikla-hegyről a kezdődő szürkületben elénk táruló fenséges panoráma méltóképpen koronázta meg a szép napot. 

 

A vonaton még csak öten voltunk. Amikor Tatán a Tardosra induló buszhoz átballagtunk a 2-3 kilométerre lévő buszállomásig, nem gondoltuk volna, hogy Tardoson leszállva még ketten várnak bennünket. A csapategyesítés jelentette öröm végig kísérte a napot.

 

A pusztamaróti történelmi emlékhelyen volt a déli pihenő. Onnan Péliföldszentkeresztet érintve Mogyorósbányára jutottunk. Innen egy erősen jeges, de legalább nem sáros emelkedőn felkapaszkodtunk a fenyők övezte csillagok tisztására. A TIT Konkoly Thege Miklós emléktábla előtti rövid tisztelgést követően gyorsan a Kőszikla-hegy tetejére értünk. A nem akármilyen látvány mellett és hangulatban eltöltött varázslatos percek később akár hiányozhattak is volna, hiszen a Tokodi pincesor után lévő buszmegállóban előttünk ment el a dorogi busz.  A hegyre visszanézve azonban egy pillanatig sem volt kétséges, hogy bosszankodni nincs okunk. A következő busz majdnem egy óra múlva jött, így aztán jó kis beszélgetés közben elfalatoztuk, elkortyolgattuk a nálunk lévő maradékot.

 

Az Esztergomba tartó busz Dorogon nem csak hogy nem kanyarodik oda a jónéhány száz méterre lévő vasútállomásig (aminek az idősebbek, gyerekkel lévők miatt – és egyáltalán – természetesnek kellene lennie), de ha odakanyarodna is, nem érné el az előtte pár perccel induló budapesti vonatot. A váróterem zárva, bár bent ég a villany és ott van a pénztár is. Kosz, lepusztultság. A sok-sok milliárdért hosszú évek alatt felújított sínek mellett nincs kijelző, hogy tudni lehessen mikor és honnan jönnek és indulnak a vonatok.  Egy papírosra nyomtatott menetrendről böngésszük ki, hogy a miénk egy óra múlva. Sebaj. A bűzös, elhanyagolt aluljárón át visszamegyünk a „városközpontba”, ahol két sráctól megkérdezzük, hol van a közelben egy hely, ahol megihatunk egy sört. Ilyenkor már (szombat este ½ 7!) nincs itt nyitva semmi, hangzik a lehangolt és lehangoló válasz. De mégis! Pár lépésnyire egy „Gyros Bár” felirat alatt a nyitva van is világít. Sáros bakancsaink és ruhánk ellenére szívesen fogadnak, és ha rumos tea, forró kávé nincs is, de dobozos sör meg igen!

 

A „feltöltődés” után jó hangulatban vonatoztunk haza és nem hagytuk, hogy ezt olyan "apróságok" próbálják meg befolyásolni, mint a csillogó-villogó Siemens szerelvény telefirkált, lehúzhatatlan, tocsogó wc-je, vagy a fülében fülhallgatót viselő, és emiatt az utasokat nem nagyon értő kalauznő szerencsétlenkedése.

 

Galéria itt 

Archív: