Havas őszi túrák Bártfa környékén

Október 29-én reggel három autóval 12 PKE-es túrázó kerekedett fel, hogy a hosszú hétvégét Bártfán és környékén töltse. Ablonczy-Domokos Eszter és Polgár Lajos jóvoltából nem csak a program volt igényes, de gondoskodásuk arra is kiterjedt, hogy a hétfői túra egyfajta „kettő az egyben” élménnyel – őszi és téli túra egymenetben - ajándékozza meg a résztvevőket.

Balaton-felvidéki kerékpárbortúra

Minden résztvevő legjobb eddigi hétvégéi közé sorolta az Ablonczy-Domokos Eszter és férje, Domokos Attila által vezetett kerekezést. Három nagybányai EKE-s barátunk is velünk tartott. Ők, az immár PKE taggá is vált, Kárpát-koszorút is teljesítő, rendszeres KBV-s Krisztián vezetésével kora éjjel indultak a Partiumból, hogy a délelőtti balatoni indulásnál ott lehessenek.

Kárpátok Bércein Vándorút 2016/III. Kárpátkanyar

Vámos László vezetésével 16 fő, köztük 5 EKE túrázó járta végig a Báj-havas – Grohotiş-hegység – Csukás-hegység gerinceit. A 6 napos, 92 km hosszú, 4600 m szintet tartalmazó út befejező napján egy előre megbeszélt helyen négy Csikszeredából érkezett CsEKE tag várta a csapatot, hogy az utolsó szakaszt együtt megtéve ismét együtt lehessenek régi KBV-s barátaikkal.

Oldalak