Látogatóban Tereskén, házigazda: Juhász Gábor

Ezen a meglehetősen szeles hétvégén 12-en gyűltünk össze Juhász Gábor és kedves felesége - Vera - tereskei portáján, hogy megcsodáljuk miként kamatoztatja kertjében Gábor-gazda a szakkönyvekből - és most már mondhatjuk azt is, hogy tapasztalásból - megszerzett tudását. Nem csalódtunk: a gondos kezek munkáját erőteljes növekedéssel - és mikor eljő az ideje - láthatóan bőséges terméssel hálálják majd meg a növények.

 

A kiírás szerinti kerékpártúrán 6-an vettek részt, amit meglehetősen nehezített a szombati, szinte viharos szembeszél. Ez a szél vasárnapra ugyan csendesedett, de azért kibabrált a pedálosokkal: hiába tekertek visszafelé, ismét csak szembe fútt . . .  

 

Persze, volt valaki, akit ez egy cseppet sem zavart, neki ez így volt TÖKKÉLETES! - s vajh' ki lehetett az illető? Hát persze, hogy Mocsári (Lápi) Laci barátunk, aki nem volt rest pénteken Miskolcról Nagytarcsára (kb. 180 km!) kerekezni, majd szombaton onnét (nem Erdőkertesről!) Tereskére (kb. 80 km), hogy aztán vasárnap ismét Miskolc felé vegye az irányt . . .

 

Köszönjük Verának és Gábornak a meghívást és a kellemes estét!

Archív: