Passautól Dévényig, a Duna mellett kerékpárral

Ádám nyitja meg a kiszállást

Nyolc + egy fő. 430 km. Hat nap tekerés, hat nap sátrazás, hat másképpen szép nap. 

 

A túra dióhéjban  (Az útról készült részletesebb fotógaléria itt is és itt is.)

 

A + egy fő, Kuntner Gábor barátunk. Ő volt az, aki kérte, hogy szervezzek ezen az útvonalon egy bringatúrát, amelyre már régóta vágyott. Sajnos már csak a lelkünkben tarthatott velünk.

 

Kuntner Gábor a PKE 2015-évi Alföldi Két-túráján

 

Hétfőn (július 2.), a „0”., az utazási nap (elismerés a Hungarovelo korrekt szolgáltatásáért) estéjén Passauban az Iltz partján lévő autómentes, kifejezetten a vízi- és a kerékpáros túrázók számára kitalált kempingben vertük fel sátrainkat,

 

 

majd kerékpárral bejártuk a csodaszép,

 

 

sikátoros,

 

 

nem akármilyen magyar vonatkozással is bíró várost.

 

 

Kedden (július 3.) az északi oldalon kezdtük meg a túrát. A Jochenstein erőmű belsejében és tetején átballagtunk Ausztriába, majd vissza Németországba.

 

 

A Duna schlögeni hajtűkanyarjánál a külön kerékpárosok számára üzemelő kishajóval (kolompolni kell, és máris indul a túlsó partról) átkeltünk a folyón,

 

 

hogy felmásszunk ahhoz a 460 m magasban lévő kilátóhoz, ahonnan a fenséges panorámát a legjobban be lehet látni.

 

 

Szerdán (július 4.) indulás előtt nagyot úsztunk az éjjeli szállásunkhoz, a Feldkirchen an der Donau melletti Camping-Puchner-hez (is) tartozó tóban,

 

 

aztán Linz belvárosát is útba ejtve

 

 

Mauthausen felé vettük az irányt. 

 

A 14 %-os emelkedőn csomagokkal együtt felkapaszkodtunk az egykori koncentrációs tábort bemutató emlékhelyre. Bár minden, amit ott láttunk tudott volt, de az iszonyattal, a „megtörténhet a bármi”-vel való szembesülés mindannyiunkat megrendített.

 

 

Mauthausen nem csak egy halálgyár helyszíne, hanem egy értékes óvárosú, vonzó város is,

 

 

amelyet elhagyva Au an der Donau mellett utunk legkomfortosabb, egyben vonzó hangulatú kempingjében szállhattunk meg.

 

 

Csütörtökön (július 5.) váltott oldalakon haladtunk tovább. Az északi oldalon meglátogattuk Grein városát,

 

 

majd a déli oldalra váltva néztünk előre és át a csalóka módon a nemrég elhagyott északi oldalon lévő  Maria Taferl-ben található Wallfahrtsbasilikára:

 

 

Késő délutánra érkezünk meg Melkbe, a híres bencés apátság városába. 

A napok óta tartó rekkenő hőség olyan tikkasztóvá vált, hogy az estére érkezett sötét felhőket és az erős szelet örömmel fogadtuk.

 

 

Pénteken (július 6.) reggel a melki kempingből indulva még éreztük az átvonuló hidegfront utóhatásait,

 

 

de erről hamar elterelte figyelmünket túránk egyik ékköve, a világörökség részét képező Wachau, a meseszép, egymással szoros együttműködésben mindent a turisták kedvére tenni igyekvő, kisebb-nagyobb települések, a szőlő és a sárgabarack vidéke. A wachaui borok és a belőlük készült spritzel (lényegében a fröccs) messze földön híres,

 

 

mint ahogy minden, ami a sárgabarackhoz, ehhez a csodálatos gyümölcshöz kötődik, tehát a snapsz (pálinka), a likőr, a lekvár és a barackos gombóc.
(A gombócról bónusz link a bejegyzés legvégén!)

 

Éppen folyt a kajszibarack szüret, egy gazdátlan fa minket is megajándékozott

 

 

Robi a középkori páncélos lovagok módjára szállt nyeregbe a Prandtauerhof előtt. (A Holzapfel család által 1968-ban felújított egykori (1303) kanonoki épületegyüttest Jakob Prandtauer építész, a melki apátság építője 1696-ban tervezte újjá mediterrán hangulatú barokk udvarként.)

 

 

Gazdag és csábító a kínálat:

 

 

Ebédünket a sok mindenről, így a kék-fehérre festett plébániatemplomú barokk apátságról híres Dürnstein egyik hangulatos terecskéjén fogyasztottuk el.

 

 

Jól esett utána a szieszta...

 

 

Hogy Bécsre több időnk jusson, aznap egészen Tullnig tekertünk. A Wachau szépségeit jobban átélhető északi oldalt ismét elhagyva így Kremsnél a hídon oldalt váltottunk. 

 

Útközben egy Üvegtigrises hangulatú bicajos pihenőnél szusszantunk egyet, ahol Robi – no meg önmaga – kedvéért a büfés a TV-n a zenecsatornáról átváltott a foci vb-re.

 

 

Robi úgy döntött, hogy marad és megnézi a második félidőt is, mi pedig három részre oszolva folytattuk a tekerést.

 

Tulln közelében a kerékpárút közvetlenül az 1970-es években épített Zwentendorfi atomerőmű, Ausztria egyetlen atomerőműve mellett halad el. A létesítmény már közvetlenül befejezés előtt állt, amikor 1978-ban egy népszavazás megtiltotta az országban az atomenergia használatát. Atomerőműként egyetlen kilowattórányi elektromos energiát sem szolgáltatott, ám 2009-től naperőműként!!! megkezdte az áramtermelést. (Wikipedia)

 

 

Estefelé erőssé vált a szél (szerencsére jórészt hátulról jött) és gyorsan feketülő felhők jelentek meg. Úticélunk előtt egy nagy bevásárlóközpont fedett átjárója lett a természetes mágnes, (Robi kivételével, aki szerencsére talált egy fedett buszmegállót) ami egybegyűjtött minket, hogy aztán három órán keresztül várjuk, hogy a szűnni nem akaró égszakadás alábbhagyjon.

 

 

Szombaton (július 7.) már csak egy laza 40 km várt bennünket az eddigiektől eltérően kevésbé barátságos bécsi kempingig. Illetve várta azokat, akik nem hagyták a tullni kemping konyhájában a feleségük telefonját a töltőn. A túravezető otthagyta és ez csak 20 km után derült ki. Így aztán Sárival visszatekertünk. Erős szembeszélben. A mobil 100%-ra töltve rendben várakozott, így jöhetett a második - már 80 km-re nőtt - Tulln - Bécs szakasz. A többiek ezalatt bringával bejárták a császárváros számtalan nevezetessége közül a bejárhatókat, majd este a Práterben három felől érkezve találkoztunk.

 

Búcsúvacsoránkat igazi hétvégi bécsi vurstli hangulat jellemezte: sör, "vínersnicli" (németül Wiener Schnitzel), (ha nem is az eredeti) palacsinta és Robinak mindeközben foci vb is.

 

 

Vasárnap (július 8.) „csak” Dévényt céloztuk meg. Már a túra elején egyetértettünk abban, hogy a Kárpátok vízválasztóján vezető, öt országot érintő Kárpátok Bércein Vándorút (KBV) számunkra ikonikus végállomása legyen mostani túránk végcélja. Útközben az E6 nemzetközi kerékpárút egy szakasza le volt zárva, így elterelt útvonalon is kellett haladnunk, de Hainburg előtt rendben ráfordultunk a schlosshoffi kastélyt is érintő kerékpár körútra

majd a Morva felett a 2012-ben átadott Szabadság kerékpárhídon áttekerve,

 

 

az egykori vasfüggöny mellett elhaladva

 

 

egyszer csak felbukkant előttünk a Dévényi vár!

 

 

Egy jóízű koccintás a vár tövében,

 

 

és du. fél háromkor már kezdhettük is hűséges társaink, „bicóink” felpakolását az utánfutóra. 

 

Miklós, a Hungarovelo által delegált ügyfélbarát gépkocsivezető a tőle megszokott profizmussal és rugalmassággal segített abban, hogy a másnap korán táborba induló pedagógusaink a tervezettnél hamarabb otthon lehessenek.

 

 

 

A túravezető minden tőle telhetőt igyekezett megtenni, hogy mindenki a legjobban érezze magát. Tudja, hogy ez a szándéka nem teljesen sikerült. Nem tudta például megoldani, hogy a túra egyszerre haladjon a Duna mind a két oldalán, hogy egyszerre legyen erős és pihentető a tempó, hogy a nézelődni kívánók és a torkot hűsíteni kívánók mindig közös nevezőre jussanak, legfőképpen pedig, hogy ott is olcsó legyen a sör, ahol drága volt.

 

Ezzel együtt – most, hogy sokféle ok miatt a továbbiakban bizonytalan ideig nem tud részt venni az egyesület programjain, és sajnos nem tudja önként vállalt webmesteri feladatait sem folytatni – igazán szerencsésnek érzi magát, hogy egy ilyen klassz csapattal, egy ilyen út (amelynek vége a számára különlegesen sokat jelentő KBV végállomása, Dévény volt) részese lehetett.

(Szöveg és kép: Kalmár Béla)

 

Kapcsolódó információk

Az útról készült fotógaléria és fotógaléria 2.

A kerékpárút itt és itt is

A megtett (szűrt) és az eredetileg tervezett útvonal track .kml és .kmz formátumban
kempingekkel

 

Mobiltelefonos (android) navigációs szoftver: LocusMap Pro 

Digitális térképek navigációhoz:

OpenMaps Austria (austria_biking_nm2.zip)

VeloMap

Ajánlott napelemes töltő

 

És bónuszként az eredeti wachaui sárgabarackos gombóc receptje

 

 

 

Archív: