Pünkösdi vízitúra a Bodrogon

Évek óta a május 1-jéhez kapcsolódó hétvégén tartottuk a PKE hagyománnyá vált kenutúráit, de mivel az elmúlt három évben nem kedvezett az időjárás, az idei szervező Domokos Attila a pünkösdi hétvégét tűzte ki a túra időpontjául. 

GALÉRIA ITT!

 

Egy kicsit izgultunk az időjárás miatt, ugyanis idén május 1-jén ragyogó nyári idő volt, ami kitartott egészen a pünkösd előtti hétvégéig, amikor is bejött egy hidegfront esővel, széllel és jelentős lehűléssel.

 

A pénteki megérkezésünket is egy jókora zápor előzte meg, de szerencsére már elállt, mikor a tokaji, kicsit hangzatos nevű Unió vízitelepen sátrat vertünk. (Számomra inkább a Kádár-rendszer kissé avítt „pompáját” idézte a kemping és körülbelül annyira távol esett az „Unió” név által sugallt európai szálláshelyektől, mint Makó Jeruzsálemtől.) De ez senkit sem zavart különösen, főleg, hogy addigra a csapat nagy része már tett egy kis kitérőt Bodrogkisfaludra a Hudácskó pincészetbe és így mindjárt mindenki rózsaszínűbben látta a világot.

 

Másnap reggel akkurátus szétpakolásba kezdtünk: a cuccok egy része maradt a kocsikban, más része hordókba került, hogy jöjjön velünk a hajóra, harmadik része pedig a csomagszállító autókba. Kalmár Béla és Saci végzett leghamarabb a szétpakolással, miután a gondosan előkészített ruhás táskájuk otthon maradt. Csak annyi ruhát hoztak, amit az indulás előtt magukra felvettek.

 

Három kisbusszal indult meg a 35 fős társaság a Szlovákiában található Borsiba, a túra kiindulópontjához. A Rákóczi várnál, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyén szálltunk le a buszról és mindjárt betértünk a várba, ami erősen felújítás alatt állt még, de egy gyorsbeszédű, lánglelkű idegenvezető végigvezetett minket a leginkább „eklektikusnak” (a szó eredeti és nem építészeti értelmében) mondható kiállításon.

A vártól jó nyolcszáz méterre  volt a folyó, ahova a várlátogatás után szép lassan lehurcolkodtunk, majd elkezdtünk kenukat és mentőmellényeket válogatni. Közben megérkezett a fehér Toyota Lacival, Ágival és Fehér Katával. Saciéknak hoztak néhány „second hand” ruhát, ami a későbbiekben életmentőnek bizonyult.

 

Nagy nehezen elrendeződtünk és vízre szálltunk 13 kenuval és 2 kajakkal, majd megindultunk Sárospatak felé. Kicsit fújt a szél és az égen hatalmas cumulusok tornyosultak a fotósok örömére. Józsi és Attila szerint unalmas a kék ég, viszont az ilyen felhők remekül mutatnak a fotókon. Csak a nyakunkba ne szakadjanak!

A Bodrog szelíden kanyargott a fák között. A felhők, fák, meg a víz nyújtotta idilli látványból csak a PET palack szigetek józanítottak ki, amikbe lépten-nyomon beleeveztünk. Ukrajnában, úgy tűnik a mai napig nincs szervezett szemétszállítás, a folyón lecsorgó hulladék pedig nem ismer határt.

Úgy két óra evezés után tartottunk egy kis szünetet, amikor is kiderült, hogy Melinda és István nem igen élvezik a kajakozást: túl közel van a víz, roppant kényelmetlen a háttámla és nagyon zsibbasztó nyújtott lábbal ülni. Szóval, feladni szándékoztak az egészet. Végül Sárközi Attila mentette meg őket. Attila Misi fia bevállalta az üresen maradt kajakot, Kata lánya átkerült Kedves Panniékhoz, Attila pedig befogadta a kajakozásban megfáradt erdélyi párt.

 

Viszonylag rövid volt az első napi táv, kora délután partot értünk a sárospataki strandon, szemben a pataki Rákóczi várral, ahová az aznapi szálláshelyet terveztük. A cumulusok csoda folytán eloszlottak, és már a naptejet is elő kellett venni. Igen meleg volt a parton, amíg a csomagszállító autót vártuk. Vámos Laciék és Pataki Janiék előbb érkeztek meg. Laci szállította a hatalmas kondért és a gázpalackot, meg a főzési kellékeket. Első nap Eszter volt a szakács és csülkös babgulyás került az étlapra, majd később a gyomrokba. A Bodrog partján egy néhány raklapból összeállított étkezőgarnitúrán zajlottak a konyhai előkészületek. Szerencsére a közeli büfé is kinyitott, így a kuktáknak jutott bőven sör, hogy vidámabban folyjon a répa-, hagyma- meg a zeller pucolás.

Közben megérkezett Magyar Zoli is, aki biciklivel követte a csapatot. Zoli már évekkel ezelőtt felhagyott a vízitúrázással, mondván „nem tud ő ennyit egy helyben ülni”. Robi szerint Zoli nem csak ülni nem tudott a kenuban, hanem inkább az volt a probléma, hogy nem tudott egyszerre evezni és beszélni, és főleg az utóbbit szerette gyakorolni, ami a vízen nem igazán vitte előre.

 

Tiszta kék éggel hűvös este köszöntött ránk, és ahogy vízpart közelében szokás, kövér szúnyogok bújtak elő. Béla csak üggyel-bajjal tudta eltakarni a Lacitól kapott kinőtt ruhákból kilógó lábszárát és nyakát a szúnyogok és a hideg elől. Szerencsére Józsi hozott egy hatalmas kartondoboznyi fát, aminek a feléből Domokos Attila, a csapat kiérdemesült pirotechnikusa, szép, nagy tábortüzet rakott. Ennek melegénél először forró hangulatú politizálás kezdődött: Robi képviselte az egyik végletet, Cseh Zsuzsa meg a másikat. Szerencsére, egy idő után kifáradtak, és inkább éneklésbe fogott a csapat.

 

Másnap reggel, pünkösd vasárnapján komótos reggelizés után 10-re hirdette meg Attila az indulást. A pataki strandon kényelmes stégekről folyt a kenuk vízrebocsátása. Ádám és Zsuzsa megvárták, míg megérkezik a büfébe a csapos legény. Őket aznap estig nem is láttuk.

 

Folytattuk utunkat a Bodrogon lefelé. Bodrogolasziban tartottunk ebédszünetet, ahol nem csak jó sört mértek a kocsmában, hanem egy csodálatos, XII. századi Árpád-kori templomot is meglátogattunk. Délután, a 26-os folyamkilométer környékén egy szűk kis csatornán keresztül beeveztünk az ártérbe. Árnyas vízi ösvényen vitt az út első szakasza víz fölé hajló ágas-bogas fák közt. Misi kajakjának a zsinórja fennakadt egy faágon és amíg küzdött, hogy kiszabaduljon, egy óvatlan pillanatban befordult a kajakkal a derékig érő iszapos vízbe.

A csatornából szélesen kitáruló, sulyommal és vízililiomokkal, meg tavirózsákkal fedett tündérvilágba érkeztünk. Józsi nem tudta abbahagyni a fényképezést, de valahányszor megállítottuk a kenut egy fotó kedvéért, az rögtön 90 fokkal elfordult a kiszemelt látványtól, így csak kitekeredett pózban tudta lencsevégre kapni azt.

Délután 3 órára Viss környékére értünk, ahol egy hatalmas kanyart vett a holtág és lustán ellaposodott a part. Itt tettük ki a kenukat. A vízparttól nem messze, a gát túloldalán széles, füves mező terült el, ahol aznap este vadkempingeztünk. Tikkasztó volt a hőség. A csomagszállításra még bőven várhattunk, de Laciék is messze voltak még. Így a csapat egy része azonnal Vissbe vette az irányt, hogy sörrel szerezzen enyhülést magának. A többiek a gát mentén található gyér árnyékba menekültek.

 

Nemsokára megjöttek Laciék. Pataki Jani, tudván, hogy az aznap esti töltött káposztára még jócskán várhatunk, hozott egy hatalmas füstölt csülköt kenyérrel, meg két focipályányi zserbót. Hamar előkerült a pálinka és a tokaji furmint is, hogy a kiszáradt torkokat leöblögessük.

 

Hanna volt az aznap esti szakács, és idegességgel vegyült aggodalommal konstatálta, hogy a csapat egy jelentős része (ismét) kivonta magát a munkából. Megpróbáltuk néhányan megnyugtatni, hogy 35-en aligha férnénk a kondérhoz. Végül remek munkaszervezéssel időre elkészült a fenséges vacsora: Hanna, és Eszter abálták a káposztaleveleket a forró vízben, Péter késsel kockákra aprította a még mindig tömbökbe fagyott darált húst, Marika gyúrta a jeges tölteléket homogén masszává, Saci és én elkezdtük erezni a gőzölgő leveleket. Ki égési, ki fagyási sérüléseket szenvedett, de túléltük, és a káposztalevelek megtöltésében már valamennyien részt vettünk. Közben Ági kerekes trónszékéből ellenőrizte az egész munkafolyamatot és időnként jó tanácsokkal látott el minket. Mire a sörtúrások hazakeveredtek Vissből és Ádámék is befutottak, már Hanna elkezdhette osztani a töltött káposztát a világ legkényelmetlenebb merőkanalával.

Vacsora után megünnepeltük Laci és Jani születésnapját, akik nem csak jó barátok és egy faluban laknak, hanem egyazon évben és ugyanazon a napon is születtek.

 

Gyönyörű, csillagfényes, békakuruttyolásos este köszöntött ránk. A szúnyogokat itt sem kellett nélkülöznünk, és napnyugtával az idő is lehűlt, így Attila elérkezettnek látta az időt, hogy pirotechnikai ismereteit ismét bevesse. A Józsi által hozott fahasábokat 3-4 méteres, karvastagságú faágakkal egészítette ki a látvány fokozásáért. A tábortűz körül Józsi szavalatait követően előbb irodalmi, majd később filozófia-teológiai jellegű társalgás alakult ki.

 

Pünkösdhétfőre, a hazautazás napjára maradt a legtöbb kilométer, így aznap szigorúan 9-kor volt az indulás. A csomagszállító autó is időben megérkezett. Először visszaeveztünk a holtágon a nyílt Bodrogra, majd folytattuk az utat délre, Tokaj felé.

Délelőtt Olaszliszkánál álltunk meg egy kis pihenőre. Itt A kikötéskor Kedves Zsuzsának, épp mikor kilépett a kenuból, sikerült a vizes mohán ruhástul beszánkáznia a folyóba. Épp csak a kalapja nem lett vizes. Olaszliszkán többen megnézték a katolikus templomot, a lustábbja a part menti nyárfák alatt hűsölve várta be őket.

Dél tájban egy laposabb parton -Szegin-, ahol asztalok és székek voltak kitéve, ebédszünetet tartottunk. Innen mindenki saját tempójában evezett a cél felé, ami a 3-as folyamkilométer után található Unió vízitelep stégje volt. Közben, ahogy a Bodrog kanyargott, a Tokaj-hegy hol karnyújtásnyira, hol pedig egyre távolabbra került. Hogy ne unatkozzunk, időről-időre zenés sétahajók és zajosan cikázó motorcsónakok vertek nekünk habos hullámokat. Azonban a beborulást szerencsésen megúsztuk.

Kirámolás, hajómosás, kocsiba berámolás és gyors mosdás után búcsút vettünk egymástól, és elindultunk hazafelé. Felhőszakadások, baleset miatti elterelés és útépítési munkálatok színesítették az autópálya egyhangúságát, így két és félóra helyett sikerült négy és fél óra alatt teljesíteni a hazautat.

 

Köszönet Attilának és Eszternek a szervezésért, Laciéknak és Janiéknak a vacsora kellékek szállításáért, és mindenkinek a részvételért!

2018. május 25.

                                                                                                                                                                                    Victor Mónika

 

GALÉRIA ITT!

 

 

 

Archív: