Az egész heti bőséges égi áldás után meglehetősen nagy optimizmusról tett tanúbizonyságot az a hét túrázó, aki szombat délelőtt Tar község főterénél gyülekezett.

Bár már az autóbuszos odautazása során néhány baljós előjellel találkozott - megáradt patak, óriási belvizes területek és egy lezárt útszakasz – ez még sem szegte kedvét a kis társaságnak, hiszen a napocska vidáman sütött rájuk.

Némi kávé elfogyasztása után elindultunk felfedezni a falu legfontosabb kultúrtörténeti emlékeit. Először Tar Lőrinc egykori udvarházának romjai kerestük fel. Egy középkori költemény megemlékezik Tar Lőrincről, aki az írországi Szent Patrik barlangjából eljutott egyenesen a pokolba és vissza is tért onnan. A község középkori eredetű templomát éppen nyitva találva, egy kedves helybéli hölgy fogadott bennünket, aki sok érdekességet megosztott velünk a templommal kapcsolatban. Érdeklődő kérdésére elárultuk következő úticélunkat, a Csevice-patak völgyét. Válaszát halva némi ránc szaladt fel homlokunkra: - Már ha át tudnak menni rajta, tegnap még senki sem tudott. Némileg elszontyolodva érkeztünk meg az említett patakhoz, amelyet utunk keresztezett. A máskor kis csermely szélesen hömpölygött előttünk. Péter ekkor némi meghökkenésünkre előhalászott a táskájából egy gumicsizmát és vidáman átkelt a vízen. Zsuzsa mezítláb követte, Béla pedig egy nagy fatörzsből hidat készített. A „hídon” Péter segítségével mindenki száraz lábbal át tudott kelni.

Tovább folytatva utunkat lépten-nyomon szembesültünk az előző esős napok utóhatásával, mindenütt folyt még a víz, akár az úton is. Néhány gombaszedővel találkozva szembesültünk azzal, hogy a sok esőnek pozitív hozadéka is volt, a bőséges gombatermést illetően. Néhány kisebb-nagyobb patakot keresztezése után emelkedni kezdett az utunk és hamarosan megérkeztünk Fenyvespusztára, ahol egy kis társaság éppen az érettségi találkozóját ünnepelte. Itt egy jól kiépített, fedett pihenőben elfogyasztottuk elemózsiánkat. Ezután végi jártuk a Tuzson Jánosról elnevezett arborétumot, aki e növénygyűjteményt megalapozta. További szinteket legyűrve érkeztünk meg a Kőkapuhoz, ahonnan már nincs messze az ágasvári turistaház. Mivel ez utóbbi sajnos bezárt, látogatásunk okafogyottá vált, így elindultunk észak felé, immáron már lefelé. Errefelé is bőségesen folyt még a víz, sokszor kellett keresztezni a különböző vízfolyásokat. Szorospatak egykori, ma már elhagyott bányász lakásai mellett haladtunk el, majd ismét az erdőben haladt az utunk. Sokáig egy szélesen hömpölygő patak mellett haladtunk, aztán egyszer csak utunkat állta, át kellett kelni rajta. Végül is sikerült találni egy keskenyebb részt, ahol mindenki át tudott vergődni a túlpartra.

Hamarosan beérkeztünk Nagybátonyba, ahol még hosszú gyaloglás várt minket az első vendéglátóipari létesítményig. Itt pótoltuk a folyadékveszteséget majd a távolsági buszmegálló felé vettük utunkat. Sok kalandot átélve, végül eredményes napot zárva szálltunk fel a hazafelé tartó buszra, ahol megérdemelt szunyókálásba merülhettünk.

Mérai Róbert

Galéria