BUDAKESZI VADASPARK

Ezen a kedden – most 11 fővel reprezentált - nyugdíjas csapatunk a Budakeszi Vadasparkban sétált, majd a Hársbokor-hegyen és a Hárs-gerincen túrázott.
Kedves színfoltja volt a programunknak, hogy Kalmárék révén két aranyos, mozgékony unokával bővültünk. Legjobban a medvére figyeltünk, mert egy rúd segítségével éppen kekszet kapott a gondozójától, aki mesélt róla az odagyűlt látogatóknak.
Éppen befejeztük a vadaspark körbejárását és indultunk volna a túrára, amikor beborult az ég és eleredt az eső. Eleinte reménykedtünk, hogy néhány csepp után kiderül, de egyre erősebben esett.
Így azoktól, akik nem hoztak esőfelszerelést el kellett búcsúzzunk. A túraútvonal szép erdőben vezetett, de napsütésben élvezhetőbb lett volna. A jelzett turistaút bekerített vadaskertbe vezetett, ahová létrán lehetett bejutni. A kiszórt eleség közelében vadak mozgását észleltük. A 437 m magas Hársbokor-hegyről kilátás nyílt Budakeszi felé és az ellenkező irányban pedig Remeteszőlősre. Visszafelé már kisütött a nap és felmelegedett az idő. 8,4 km-t tettünk meg és 210 m szintet másztunk. Jövő kedden folytatjuk!
Párkány Erzsébet