CSÁKVÁRI KÖRTÚRA


A hosszú kihagyás után az első egynapos túrára kisebb társaság gyűlt össze a csákvári buszmegálló területén.


Nagy örömmel üdvözöltük egymást, majd a 16 fős társaság nekiindult az aznapi tervet teljesíteni. Meglehetősen erősen sütött a Nap, így utcai kutak vízével hűsítettük magunkat. A települést elhagyva beértünk a dolomit sziklák között húzódó lassan emelkedő völgybe, ahol legnagyobb örömünkre finom érett szamócákra bukkantunk. A lombok alatt haladva kellemes úton haladtunk, az állatvilágot a ganajtúró bogarak képviselték meglehetősen nagy csoportokban. Az országúton átkelve újra emelkedni kezdett az út és a vérnyomásunk. A nagy melegben enyhülést az újabb szamócázás jelentette. A párás melegben mindenkit megviselt a Vérteskozma előtti utolsó nagyobb emelkedő. A második világháborús magyar katonai emlékmű után immáron az aszfaltos úton közelítettük meg Vérteskozmát. Az üdülőfalut egy virágos réten átvágva értük el és itt a templom melletti pihenőhelyen költöttük el elemózsiánkat. Itt Vámos Gabiék elváltak tőlünk, talán megsejtve a ránk váró viszontagságokat. Már ebédelés közben egyre közelebbről lehetett hallani az ég dörgését, ami ekkor még nem tűnt veszélyesnek. Miután az eső is elkezdett esni, a fedett helyet nem igazán akaródzott elhagynunk. Némi várakozás után az eső csillapodni kezdett, ezért úgy döntöttünk, hogy folytatjuk az utunkat. Amint elindultunk újra rákezdett az eső és amint elértük az erdőt már úgy ömlött az, mintha dézsából öntötték volna. Ezután a jelzéseket már nem is kellett figyelni, csak a szemben folyó patakot kellett követni, ami az egykori a turista ösvény volt. Mondanom se kell, az esővédő felszerelés és a bakancs percek alatt víztároló funkciót vett fel. Változatosságot egy idő után már az jelentette, hogy immáron lefelé haladtunk, így az úton folydogáló patak is lefelé haladt. Próbáltuk a vízfolyást kerülgetni, hol jobbról, hol balról, időnként pedig a középső szigetekre átugrálva. Ahogy a lejtő lassan vízszintesbe ment át, az eső is alábbhagyott és innentől leginkább az óriási pocsolyák leküzdése jelentette a legnagyobb nehézséget. A csákvári parkerdőbe érkezve már sejteni lehetett, hogy közeledünk a településhez. Beérve Csákvárra már mindenki csak a nagyon vágyott célra tudott koncentrálni, így viszonylag hamar el is értük. Az átázott csapattagok viszonylag gyorsan búcsút vettek egymástól és hazafelé vették az irányt.

Mérai Róbert


Galéria


 

Archív: