Amikor tavaly hazaérkeztünk a „Meszesből”, úgy éreztük zilahi barátaink nemcsak a tenyerükön hordoztak, de a táborhely és a túrák révén egy csodás képeskönyv belsejébe is varázsoltak minket. Azt gondoltuk, hogy felülmúlhatatlan, amit kaptunk Tőlük.

Idén ugyanők a pünkösdi napokra invitáltak bennünket a Szilágyságba, a Berettyó forrásvidékére. Most, onnan hazaérve megint azt érezzük, hogy olyan táborhelyen, olyan tájakon lehettünk, olyan kényeztetésben volt részünk, amilyennel csak a legszebben illusztrált mesekönyvek tudnak szolgálni!

Az alig másfél négyzetkilométeres Fekete-Ponor-karsztfennsík lábánál bővizű karsztforrások „buggyanók” bukkannak a felszínre. A Berettyó nagy forrása is egy ilyen karsztforrás. A vízadó triász karbonátos kőzetekből előbukkanó karsztvíz pár 10 méter megtétele után egy látványos fátyolszerűen szétterülő vízesést formál. Táborhelyünk pedig éppen ez alatt volt!

A „buggyanók” sorát bemutató túravezetőnk, Szabó Árpi barátunk, azaz a Tanár úr maga is megint buggyanónak bizonyult. A vonatkozó történelmi, kulturális hátteret is bemutatva kiapadhatatlanul ömlöttek belőle a Ponor-vidék geológiai, hidrológiai jellemzői, az élővilágot bemutató információk.

Az itthoni indulás előtt hosszan tartó, komoly esőzéseket is valószínűsített az előrejelzés, ám vendéglátóink az égiek kegyeiről is gondoskodtak, így aztán nem csak a túrákon, de a bőséges, helyben sikerített finomságokból álló, poháremelgetésekkel és anekdotázással kísért lakomázások közben sem bántott minket az eső.

Pünkösd hétfőn mind a tízen úgy indultunk haza, hogy amikor a 60 méter szintet és 600 métert felkapaszkodtuk a vízeséstől a parkolóig, nem a zsákjainkat éreztük nehéznek, hanem a szívünket. A nehéz búcsúzkodást a közös záróprogram, a valkói várrom meglátogatása könnyítette.

Ezt a beszámolót sem fejezhetjük be másként, mint a tavalyit.  Árpi tanár úr, Szili, Tibi, alias Tito, Laci, Manyi, Éva, Babi és Enikő: KÖSZÖNJÜK!

Kalmár Béla

Galéria

Galéria II.