Dunaújvárosi séta az eltűnt idő nyomában

Sokan érdeklődtek a 2023. január 24-én Dunaújvárosba tervezett séta iránt, így a PKE nyugdíjas túracsapata az "ifjakkal", Mártival és Bettivel kiegészülve, összesen 15 fő járta végig a tervezett útvonalat. Valószínűleg mindannyiunkban az a kíváncsiság munkált, hogy mi a különbség egy íróasztalon megtervezett város és egy szervesen kialakult város között. A sétánk első felében a város immár történelemmé vált építészeti emlékeit látogattuk meg, majd a Duna-parton fedeztük fel a sétára, kikapcsolódásra, esetleg evezésre, horgászásra alkalmas helyeket.

Vonattal érkeztünk a szebb napokat látott állomásra, ahol Márti és Sári előrelátásának köszönhetően míg a csípős hidegben a "városnéző" buszra vártunk, némi hideg elleni szíverősítő emelte a hőmérsékletet (belül). Körutunk az autóbusz állomástól indult, ahol örömmel találkoztunk Icával. A közelben levő uszoda hajdani szép siker emlékét idézte fel Margónak. Az előtte levő bronzból készült sellő szobor szépen kiemelkedik a kék háttérből.

Mielőtt az immár műemlékké nyilvánított és a letűnt kor emlékét konzerváló építészeti emlékeket megtekintettük volna, a séta kiinduló pontján egy kis bevezetővel megemlékeztünk a "tervváros" általános rendezési tervének és több jelentős épületének alkotójáról, Dr. Weiner Tiborról és a Bauhaus-eszme és a szocialista építészet kapcsolatáról.

A Vasvári Pál Iskola mellett elhaladva a Petőfi Művészeti Ligetbe mentünk, fényképezkedtünk Bartók és Kodály egész alakos szobrai mellett, majd a Bartók Színház épületének hátsó oldalán megtekintettük, hogyan építette be az utókor az egykori oszlopcsarnokot. Nagy szerencsénkre lehetőségünk volt megtekinteni az előcsarnokban a kupolát díszítő üvegmozaikot, melyet számunkra világítottak ki és melyhez eligazítást is kaptunk a színház munkatársától, Ádámtól. A dunaújvárosi lokálpatrióták kedvességével összekötött minket a Dózsa Mozicentrum (korábban Dózsa Filmszínház) vezetőjével is.

A Vasmű út, a város főútja felé vettük az irányt, de előtte a régi központi étterem mozaikjait és az utcát szegélyező szalagház kapuinak visszafogott díszítését csodáltuk meg. A főúton a korabeli magasház-építészetről tanúskodó házak acélkék díszítéseit és a néhol feltűnő tulipános motívumokat kerestük. Kimentünk a Dunapartra is az ún. "sávházak" monumentális átjáróin át, de csak kis időre, hogy az 1974-től időről-időre megrendezett Nemzetközi Acélszobrász Szimpózium díjnyertes alkotásai közül néhányat megtekintsünk. Az egyik alkotás egy erkély volt, amire betonlépcső vezetett, ahonnan remek képek készültek.

A Városház térre igyekezvén még megtekintettük a Szt. Pantaleon Rendelőintézetet kívülről, és az előcsarnokát (maszkban) belülről is. Egy kedves helyi lakos azt tanácsolta, ezt semmiképpen ne hagyjuk ki, mert az előcsarnok henger alakú, különleges elrendezésű. Szent Pantaleon Dunapentele védőszentje, és így, öröklés révén Dunaújvárosé is.

A következő állomás az egykori pártszékház volt, ma az Intercisa Múzeum, mely jelenleg zárva van a fűtési költségek miatt, de az udvarára bemehettünk, és megtekinthettük az életnagyságúnál nagyobb Lenin-szobrot, mely korábban a Városház téren állt. A Lenin-szobor és az Intercisa katonatelepülés idejéből való római kori kövek a múzeum árkádjai alatt védve vannak.

Találtunk egy remek térbeli makettet a Városház tér sarkán, és áttekintettük az eddig megtett sétát.

Majd a Dózsa Mozicentrumba igyekvő vezetőnkkel, Sándorral véletlenül összefutva együtt mentünk be az 1951. december 20-án először mozielőadást tartó épületbe. Sándor mindent tudott az épületről, mert egészen korán kezdett el ott dolgozni és jelenleg ő a "Ház" vezetője. A mozi - mely nemcsak filmet játszik, hanem mérete folytán sok rendezvény színhelye is - szélesvásznúvá majd koncertekre való átalakítását, a sok felújítást mind átélte, és a jelenleg védett műemlék gondozása a feladata. Az acélkék korlátokkal díszített tágas épület nagy tömeget is kiszolgálni képes voltáról magunk is meggyőződtünk.

Ezután lesétáltunk a Duna-partra. Mivel Dunaújvárosban a löszfal nagyon meredeken szakad le a folyóhoz, és az építkezések alaposan beleavatkoztak a felszín alatti vizek áramlásába, ezért a partfalat a katasztrófák megelőzése érdekében komolyan meg kellett erősíteni. Teraszos rézsűket alakítottak ki, sétányokkal a különböző szinteken. A legalsó sétányon jutottunk el a Halász Bisztróig, ahol míg jól megérdemelt késői ebédünk készült, egy kis sétára is jutott idő a dunapentelei városrész vízparti szabadidős részén.

Rengeteget láttunk és tanultunk a nap során, köszönjük a tervezést és vezetést Párkány Erzsinek!

Összefoglalta: Gombos Katalin

Galéria