GÖDÖLLŐI PARKOK

 


A virágzó magnóliákra sokan voltak kíváncsiak, így nem csoda, hogy a gödöllői vasútállomáson 17-en üdvözöltük egymást a Dél-Pestről érkező túratársakkal 2023. április 4-én.

Külön öröm volt a fiatalok jelenléte a séta részvevői között. Először a vasútállomás ún. Királyi Várótermet tekintettük meg, amely jelenleg nem látogatható, de a kedves recepciós hölgy segítőkészsége révén mégis bepillantást nyerhettünk a szépen felújított, különleges műemlék épületbe. A bordó kárpitú ún. hercegi váróteremből nyílik balra Erzsébet királyné halványsárga, jobbra Ferenc József zöld selyemtapétájú várószobái. (A jól fűthető, nagyon reprezentatív épületben jelenleg olyan tevékenységek (tornaóra gyerekeknek, színházi próbák) találtak otthonra, amelyek a fűtési nehézségek miatt máshonnan kiszorultak.)


Ezután a MATE Szent István Campus főépülete mellett elhaladva a Botanikus kert felé vettük az irányt. Már a bejárattól látható volt a kert közepén álló óriási öreg vackor (vadkörte) fa. A 287 éves fa alatt még Kossuth is írt, és jelenleg is nagy becsben van tartva, éppen lazították a földet a tövénél. A kertben számos gyűjtemény található, és mivel szorított az idő, csak néhány megtekintésére volt idő. A liliomfák (magnóliák) a vadkörte szomszédságában találhatóak, 46-an vannak, kisebbek-nagyobbak, a pasztell színek minden elképzelhető árnyalatában, szirmuk egybefüggő vagy szeldelt, bimbósan vagy teljes virágzásban, nincs két egyforma példány. Az utóbbi fagyos napok kissé megrongálták a kifejlett virágokat, illetve bimbókat, de így is különleges látványban volt részünk. (A liliomfák mellé Dóri és Gábor jóvoltából finom puha, igazi keleti datolya társult csemegének.) A botanikus kert erdős részén egy kültéri előadó mellett – ahol egy kicsit énekeltünk is – érdekes táblát figyelhettünk meg, egy élő fáról készült CT felvétel leletét, amelyet a Fakopp műszerrel készítenek és a fa stabilitása (korhadás / üregek) mérhető ily módon. Voltunk az üvegházban is, ahol csodás apró kaktusz-féléket és pompás orchideákat is láttunk.


Következő állomásunk a víztorony, védett ipari műemlék volt, melyet a közeli egyetemi lakótelep vízellátási gondjainak enyhítésére 1955-ben építettek. Sajnos csak a kerítésen keresztül tudtuk megnézni, és a bejárat fölött látható domborművet, mely Borsos Miklós alkotása, nem is tudtuk kivenni. Ezután a premontrei campus épülő új temploma mellett elhaladva a Palotakert felé vettük az irányt, és megállapítottuk, hogy rengeteg sétára, sportolásra, levegőzésre alkalmas szabad tér található Gödöllő ezen részén.

A Gödöllői Királyi Kastély parkjában fogyasztottuk el késői uzsonnánkat, és kóstoltuk meg Ica finom mézes-krémesét és Erzsi többféle ízesítésű sós aprósütijét. Kávézás után a kastélyparkban sétálva csodáltuk a rengeteg fürtös gyöngyikét, és örültünk, hogy Varga Ági is csatlakozott a csapathoz.


Az Erzsébet-parkba már csak a legelszántabbak látogattunk el, és először is felkapaszkodtunk a különleges kálvária teraszára, és megemlékeztünk Erzsébet királyné életéről és haláláról. (A kálváriát jóval korábban építették (1771), mint ahogy az emlékparkot létrehozták (1898). Ezután a krími hársakkal szegélyezett sétányon elsétáltunk a Királynő szobrához, majd a vállalkozó kedvűek felmásztak annak a Sziklahalom emlékműnek a tetejére, amelynek előoldalába pihenőpad van elhelyezve, a Királynő emlékére. A kellemes, ligetes erdőben tovább haladva a Nemzeti Együvé Tartozás Parkjába jutottunk, ahol az emlékkövet és a pozsonyi csatára emlékező táblát és szobrot tekintettük meg.


HÉV-vel jöttünk vissza a városba, és mivel csak mi utaztunk a kocsiban, kineveztük azt PKE-s külön kocsinak, bár nem volt olyan különlegesen felszerelt, mint a Királynőé.


Összesen kb. 7 km-t tettünk meg.

Köszönjük a vezetést és a tervezést Párkány Erzsinek!

Összefoglalta: Gombos Katalin


Galéria


 

Archív: