Jelzetlen utakon a Pilisben II.
A szép napos időt látva Mérai Róbert túravezetőt szombaton a guta ütögette. Vasárnap aztán ismét szépen kisütött a nap, de a kellemes idő - hála az éjszakai esőnek - mély sárral párosult. A fatelep fura-ura a túra elején eltanácsolta a 14 fős csapatot, így némi fel- és lemászással ill. 3 km-el és 100 m-el több lett a táv. Végül is megfelelő időben, szép tájakat érintve, még a naplemente előtt fejeződött be a túra Tahiban.
Búcsúzunk egy társunktól, egy barátunktól
Megdöbbenve búcsúzunk egy társunktól, egy barátunktól. Kuntner Gábort idő előtt, 2016. november 6-án, 60 évesen ragadta el a halál. Az alattomos kór hirtelen – alig 2 hónapja – váratlanul csapott le rá. Gábor temetési szertartása 2016. november 23-án 10 órakor lesz a Farkasréti temetőben, a Hóvirág úti ravatalozóban.
Túra a Kis-Retyezátban és a Tulisa-hegységben
Csodálatosan szép, de erősen szeles, fagyos, havas időben (emiatt az eredeti programot kicsit módosítva) került sor a nagyzsákos, sátrazós, öt napos gyalogos túrára. Mályi József túravezető honlapra írt naplóját, és az ő, valamint Rózsavölgyi Hilda képeiből összeállított albumot jó szívvel ajánljuk a kárpátok.eu látogatói figyelmébe.
November első vasárnapján a Gutin-hegységben
Zilahi barátaink a Gutin-hegységet választották 2016 novembere első vasárnapjának célpontjául. A napsütéses, zuzmarás időben a Kakastaréj felkeresése volt a terv, de az időbe belefért a Gutin megmászása is.
A tőlük kapott képekből készült az alábbi válogatás.
Emlékezés Czárán Gyulára
2016. november 8-án kedden a Magyarörmény Kulturális Egyesület és a Magyarörmény Genealógiai Központ „Örmény est“ címmel nagysikerű rendezvényt tartott, amelyre a PKE is meghívást kapott. Az esemény helyszíne a budaörsi Polgármesteri Hivatal reprezentatív földszinti előcsarnoka volt, ahol a "bihari turistaság apostola" és „a magyar turizmus atyja” néven is emlegetett örmény származású Czárán Gyula (1847–1906) évfordulójának tiszteletére fotókiállítás nyílt.
Pilisből a Budai-hegységbe
A hétvégi túrán 10-en vettek részt, 9 fő + Connie (Mérai Robi túravezető kutyája). A felhős, néha szeles, majd a nap végén esős időben több, szép kilátóhelyet és két barlangot látogatott meg a csapat. Egy kis hintázás és sziklamászás után, az egyre rosszabbodó időjárás miatt a Kopasz hegyet kihagyva a túra a tervezettnél valamivel hamarabb fejeződött be.
Havas őszi túrák Bártfa környékén
Október 29-én reggel három autóval 12 PKE-es túrázó kerekedett fel, hogy a hosszú hétvégét Bártfán és környékén töltse. Ablonczy-Domokos Eszter és Polgár Lajos jóvoltából nem csak a program volt igényes, de gondoskodásuk arra is kiterjedt, hogy a hétfői túra egyfajta „kettő az egyben” élménnyel – őszi és téli túra egymenetben - ajándékozza meg a résztvevőket.
XII. PKE Nemzetközi Turistatalálkozó, Bánkút
A hagyományos PKE turistatalálkozóra ötvennyolcan gyűltünk össze, tizenöt erdélyi túratársunk tisztelt meg bennünket részvételével. Esős, ködös időben érkeztünk, másnap a túra kezdetére azonban kitisztult az ég. Remek hangulatban, gyönyörű őszi időben járhattuk a Bükk erdeit, bérceit.