Első nap

Gyönyörű napos időben indultunk útra, a furcsa hangzású és kevéssé ismert szerémségi táj felfedezésére, amit még a középkorban Tarcal-hegységnek hívtak.

A magyar-szerb határon mintegy 70 perces várakozás után sikeresen átkeltünk. Ezután a különböző nemzetiségek által lakott bácskai településeken haladtunk át. Az egykori sváb falvakat, az összeomlófélben lévő templomokról lehetett felismerni. Első állomásunk Bács városa volt, amely egykor gazdag történelmi múlttal rendelkezett. Valamikor Bács megye székhelye volt, ahol több országgyűlést is tartottak, ma már egy álmos, poros kisváros. Az egykori várat némi keresgélés után megtaláltuk, amely romjaiban is impozáns látványt nyújtott. A vár egy mocsár által körülvett földháton épült téglából és a Habsburgok robbantották fel a Rákóczi-szabadságharc idején.

A vár megtekintése után a szállás felé vettük az irányt. Újvidékre beérve erősen kellett figyelni, hogy a megfelelő kivezető útra rátaláljunk, de végül is sikerült. A Tarcal-hegységen átküzdve magunkat dimbes-dombos, szőlőkkel borított vidéken autóztunk át és végül beértünk a szerb nevén kimondhatatlan Vrdnik (Rednek) településre, ahol is megleltük a szállásunkat jelentő panziót. Miután lassacskán mindenki megérkezett, a szobáit mindenki elfoglalta. Az estét egy közös beszélgetéssel és iszogatással zártuk le.

Második nap

Már hűvösebb idővel és egy kis esővel indult a reggel. A redneki kolostortól indult aznapi túránk, amely arról nevezetes, hogy itt őrzik Lázár szerb uralkodó halotti leplét. Az első állomásunkra az inpozáns welness szállodákat elhagyva érkeztünk meg, a redneki várba. A várat 1351-ben említik először és a török időkben pusztult el. Jelenleg szépen megtisztított romvárként lehet megtekinteni, amelynek legfőbb látnivalója az öregtorony, amibe ügyes megoldásként kívülről egy létra vezet fel, mintegy kilátóként hasznosítva a régi épületet.

A vár után a hegység felsőbb régiója felé tartottunk, a Fruska Gora gerincén áthaladó út mellett gyönyörű kilátás nyílott déli irányba. Ezután egy turistaházhoz érkeztünk, ahol éppen egy magyar csoport időzött. Itt mi is megpihentünk némi sörökkel és kávékkal csillapítva szomjunkat. A gerincutat elérve (amely egy piros szív jelöl=Partizánok útja) követve egy idő után észak felé ereszkedni kezdtünk, hogy elérjük a ledincei tavat, amely egy meredek ereszkedő után hirtelen bukkant ki a szemünk előtt. Szinte a lábunk alatt szakadt le a hegyoldal a színpompás türkizkék tó vizéig. A tó azután alakult ki, miután az egykori bánya kitermelését félbehagyták és ezután csapadakvízzel feltöltődött.

A tavat elhagyva újra visszakapaszkodtunk a gerincútra és egy kis idő múlva elértük az Iregi-hágót. Itt egy kis pihenőt tartottunk némi szomjcsillapítással kísérve. A következő állomásunk a Partizán emlékmű volt, a maga szocreál szobraival. A koszovói háború során lebombázott TV torony elérése után fordultunk vissza és indultunk déli irányba, a hegység lankáin. Először egy forrást értünk el majd, kibontakozott előttünk az ó-hopovói kolostor egyszerűségében is harmonikus épületegyüttese. Autókba ülve még megnéztük az új-hopovói kolostort is, majd hazafelé vettük az irányt. A közös esti beszélgetést és koccingatást bearanyozta Sárközi Attila túratársunk és két bájos leánykájának a látogatása (akik szintén Redneken töltötték a Húsvétot), általuk megismerhettük a mai tinédzserek legmenőbb zenei számait.

Harmadik nap

A jazaki kolostortól indult aznapi túránk. A vasárnapi istentisztelet előtt még sikerült bemennünk a monostor templomába, majd elindultunk újra a főgerinc irányába. A gerincutat elérve hamarosan elértük a hegység legmagasabb csúcsát a Vörös-bércet (539 m), ahol egy szépen körbekerített adótorony ékeskedett. A csúcsfotó után északi irányba kezdtünk ereszkedni a Beocsini kolostor felé, kékeszöld sziklák mellett elhaladva. A kolostor előtt elköltöttük ebédünket, majd a dumbovacki-vízesés felé vettük utunkat. Némi domborzati hullámzás után meredeken ereszkedni kezdett az utunk. Ekkor némileg váratlanul felbőgő motorok zaja ütötte meg a fülünket. Kiderült, hogy néhány terepmotoros éppen itt tartotta aznapi edzését a hegynek felfelé. A völgy alját elérve kiderült, hogy a társaság fele magyar, így némi szünetet sikerült beiktatnunk a tréningbe.

A lassan csordogáló patakot követve elértük a vízesést, ahol mindenki vad fotózkodásba kezdett. A sziklákról lezúduló víz mellett létrán kellett feljebb kapaszkodni és némi sziklamászást követve békésebb patakmederbe jutottunk. Innen kikapaszkodva egy mellékgerincet követve újra elértük a főgerincet. A szivecskés utat elérve hamarosan a redneki vár feletti útelágazásnál vártak minket az autók. Aznap egy közös éttermi vacsorázást szerettünk volna összehozni, de a helyi körülmények között ez nem volt lehetséges. Így ismét a panzió harmadik szintjén búcsúzkodtunk közösen.

Negyedik nap

Még hűvösebb reggelre ébredtünk, mint eddig bármikor. A húsvéti locsolkodással emlékeztünk meg a társaság hölgytagjairól, majd a háziaktól elbúcsúzva elindultunk Karlóca felé. Az egykori török elleni felszabadító háborút lezáró békekötés helyszínét kerestük fel. Ezen a helyen kötötték meg 1699-ben a karlócai békét, amely rögzítette Magyarország felszabadulását a török uralom alól (kivéve a Temesközt). Az egykori békekötés helyén épült Béketemplomot kerestük fel, ahonnan fenséges kilátás nyílott a Dunára. A városközpontban megállva templomok és borkereskedések szemrevétele után Pétervárad felé vettük az utunkat. Itt felkerestük Közép-Európa Gibraltárjaként említett erődöt, amely a 18. század legmodernebb várrendszere volt az Osztrák-császárságnak. A 112 hektáron elterülő erődrendszer alatt 16 kilóméteres kazamatarendszer húzódik. A falakon körbejárva megcsodáltuk a fantasztikus panorámát és a fordítva járó óratornyot. Miután a két napon át bejárt hegység látványától szemeinkkel elköszöntünk, egymástól is elbúcsúztunk és hazafelé vettük az irányt.

Mérai Róbert

Galéria