JUNIÁLIS VÖRÖS IMRE TAGTÁRSUNKNÁL


Egy szép napos hétvégén mátrai túrákhoz gyűlt össze kis csapatunk Vörös Imre tagtársunk hétvégi házánál Mátrakeresztesen. Péntek délután sorra érkeztek meg az autók a túratársakkal, Zánki Pil Zsuzsát kivéve, aki szokás szerint kerékpárral érkezett.


Imre felesége Mara, távolléte ellenére is finom süteményekkel kedveskedett nekünk és az esti vacsora – palócleves – is az ő főzőtudományát dicsérte. Miután mindenki megérkezett az udvaron egy pavilon alatt édes és sós sütemények fogyasztásával, iszogatással és beszélgetéssel múlattuk az időt. Ahogy szép lassan ránk esteledett mindenki elfoglalta éjszakai szálláshelyét, a többség a házban, néhányan az udvaron sátorban.

Másnap reggel, miközben reggelinket fogyasztottuk iszonyú autóbőgés kezdődött a közelben, ugyanis az aznap rendezett Salgó-rali versenyzői gyülekeztek a startnál. Miután Lajos is megérkezett Szolnokról nekivágtunk aznapi túránknak, bízva abban, hogy nem egész nap fogjuk hallgatni az autók zaját. Imre vezetett ki minket a faluból erdei utakon ill. toronyiránt a hegyen át. Egy helyen megközelítettük a verseny színhelyét, ahol egy kanyarnál lelkes szurkolók várták a versenyzőket és kurjongattak nekik. Szerencsére az erdő belsejében már tompult a természetellenes zaj, majd el is halt. Fallóskútra beérve megnéztük a Mária kegyhelyet és tartottunk egy kis pihenőt. Ezután szép erdei utakon felfelé kapaszkodva érkeztünk be Mátraszentimrére. A három falu templomát felkeresve abban reménykedtünk, hogy a közeli mátraszentistváni sípályánál lévő büfé nyitva lesz. Úgy látszik errefelé az emberek, csak síszezonban szomjasak, mert legnagyobb bánatunkra az intézmény zárva volt. Imre vigasztaló szavai sem töltöttek el örömmel, miután közölte, hogy a Vidróczki csárda már három éve zárva van. A faluba beérve bánatunk tovább fokozódott, miután a Három patak panziót is zárva találtuk. A tulajdonos látva megrendülésünket ill. némi üzletet, beinvitált minket az éppen berendezésre váró teraszára. Így nagy megkönnyebbüléssel mindenki hozzájuthatott a habzó csapolt sörhöz ill. presszó kávéhoz. Ebédünket elfogyasztva újabb energiákat mozgósítva indultunk tovább, vissza-visszatekintve a falura és a messziről is látható sípályára. Aznapi túránk szó szerinti csúcspontja az Ágasvár megmászása volt, és olybá tűnt, hogy nehezebb a lejutás, mint a feljutás volt. Az ágasvári turistaháznál tartottunk egy kisebb pihenőt és aztán Mátrakeresztes felé vettük az irányt. A faluba beérve Imre javasolta, hogy ne az aszfalt úton menjünk, inkább egy mozgólépcső segítségével kerüljük ki az unalmas részt. A lépcsőkről aztán kiderült, hogy tényleg mozgó lépcsők, mert billegnek és arra is fény derült, hogy újabb emelkedők várnak ránk. Ekkor néhányan a bajszuk alatt mormoltak valamit a mozgólépcsőkről és a túra végi emelkedőkkel kapcsolatban, de minden jó, ha jó a vége, hamarosan megérkeztünk Imréék házához. Miután az esti vacsora még váratott magára, többen falatoztak az előző napi palóclevesből. Közben megkezdődött a slambuc projekt. Ezen sorok írója, ugyanis arra vetemedett, hogy dunántúli létére alföldi pásztorétel készítésébe fog. Szerencsére a csapat hölgytagjai előkészítették az alapanyagokat és megkezdődhetett a főzés. Miután már egyszer sikerült szénné égetnem a slambucot, nagy óvatossággal kezdtem hozzá. Szerencsére Saci segített a kényes műveletek elvégzésében és egy idő múlva már békésen rotyogott az étel. Miután a leégést mindenféle értelemben sikerült elkerülni, a vacsorát jóízűen elfogyasztottuk. Az este hasonlóan telt, mint előző nap: a beszélgetők száma szép lassan fogyatkozni kezdett és végül mindenki nyugovóra tért.

Vasárnap reggel elbúcsúztunk Lajostól, aki hazafelé vette az irányt, majd felkerekedtünk az aznapi túrára. A Péterke-hegy felé indultunk el Imre vezetésével jelzetlen, de árnyékos úton. A Z + jelzést elérve nagyjából szintben haladtunk tovább, kisebb emelkedőket leszámítva. A Szalajkás-tetőről nagyszerű kilátás nyílt Mátrakeresztesre és a környező hegyekre. Mivel az idővel jól álltunk rávettem a csapatot, hogy menjünk fel a Nyikom-hegyre és nézzük meg a Gortva-Jójárt-kilátót. Az ötszintes toronyban kanapék, kályha, napelemes áramforrások, asztal és padok is találhatók. A legfelső emeleten egy vallási témájú freskó, az udvaron fából készült szobrok és az épületeken sárkányok ábrázolása egy meglehetősen eklektikus művészi stílust jelenítenek meg. A kilátóból szenzációs látvány bontakozott ki a szélrózsa minden irányába. Ezután lefelé vettük az irányt, egy szép sziklás helyen megálltunk, Béla ekkor jött rá, hogy a kilátóban hagyta a sapkáját. Visszament érte és Imre elkísérte, hogy ne legyen magányos. Immáron hat hölggyel folytattam az utunkat, szép réteken és keskeny zergecsapáson mentünk lefelé. A Likaskőnél megnéztük a Felső-vízesést, majd a Vidróczki-barlangot érintve jutottuk le az Alsó-vízeséshez. Mivel Béláék nem kerültek elő, úgy döntöttünk, hogy a Fakanalas-csárdánál megvárjuk őket, némi frissítőt elfogyasztva. Miután megérkeztek, elindultunk a ház felé, de mozgólépcsős kitérőről már senki sem akart hallani. A háznál megkezdődött a pakolás és lassan mindenki elindult hazafelé. Ezúton is szeretném megköszönni Vörös Imrének és Marának, hogy lehetővé tették, hogy ilyen nagyszerű napokat tölthessünk a Mátrában.

 

Mérai Róbert


Galéria


 

Archív: