2024. október 12-én egy meglehetősen kicsiny, de annál lelkesebb csapat gyűlt össze Piliscsaba vasútállomásán, ezen a kellemes időt ígérő szombat reggelen. A jelen sorok írója lassan felhagy ezzel a jól bevált bevezetővel, mivel lassan okafogyottá válik a „kicsiny” jelző. Na mindegy , voltunk ahányan voltunk. A remekült sikerült túráról elöljáróban elárulom, hogy annyira kemény volt, hogy a túra végére valakinek szinte földig lógott a nyelve.

Visszatérve a történet elejére, Piliscsaba különböző beépítettségű részein áthaladva elérkeztünk a helyi kálváriához. A stációk között elhaladva szürke pereszkék tömegét fedeztük fel, amiből sikerült begyűjteni egy nagy zacskóval. Némi szuszogás árán, feljutottunk a dombon lévő keresztekig, és itt a kápolna előtt megpihentünk.

Ezután a környék dolomit sziklaalakzatait fedeztük fel: a Csabai-gombát és a Csabai-tornyot (Ördögoltár). A jelzetlen utunk egyre emelkedett, majd a csendet a fakitermelés hangjai töltötték be, immáron egyre erősebben. Szerencsére az utunkon már befejezték az erdő gyérítését, így akadály nélkül haladtunk tovább. Egy rövid pihenő után érkeztünk a túra talán legszebb részéhez: egy viszonylak kopár gerincen kanyargott az ösvényünk, jobbra-balra a szomszédos hegyek, őszi színekben pompázó éleire láthattunk rá. Hamarosan elértük a Kis-szénás csúcsát, innen remek kilátás nyílott északra, Zsuzsa még az esztergomi bazilika kupoláját is felfedezni véle.

A csúcsról lefelé haladva délre nyílott nagyszerű kilátás: a Kevélyek és a Budai-hegység különböző csúcsai kacsingattak ránk. A szentiváni-ördögtoronytól egyre feljebb küzdöttünk magunkat, aminek során már egyre több túrázóval találkoztunk. Az egykori nagyszénási-turistaháznál ebédeltünk, kellemes délutáni napsütésben. A Nagy-szénás csúcsán már kisebb tömeg gyűlt össze emberekből, és különféle négylábúakból. Egy szép kilátópontot érintve a Zsíros-hegyről lefelé tartottunk és hamarosan elértük az Ördöglyuk-barlang bejáratát.

Az erdőből kijutva immáron Solymár új lakónegyedében haladtunk, ahol egykor gyümölcsöskertek és hétvégi házak voltak, most új, modern házak nőttek ki a földből. A telep végén egy régi vendéglő kerthelyiségében pihentünk meg, különböző formáját választva a felfrissülésnek. Innen már csak a solymári Kálvária-dombot kellett megmászni, ahonnan búcsúpillantásokat vethettünk a budai-hegyekre. A dombról leereszkedve az újonnan létesített Szél-hegy vasúti megállónál vártuk a vonatot, előtte azonban még kemény küzdelmet folytattunk a jegykiadó automatával.

A túrát mind a négyen kellemes fáradtsággal fejeztük be, Lucky kutyám már nem vágyott esti sétára.

Lejegyezte: Mérai Róbert

Galéria