KERÉKPÁRTÚRA A BALATON-FELVIDÉKEN

 


A sajnos már megszokottá váló utolsó pillanatban történő visszamondások után végül 8-an lehettünk részesei a PKE balaton-felvidéki kerékpártúrájának.

Robi és Ági vállalták a szervező, a túravezető és a házigazda feladatát is. Így biztosak voltunk benne, hogy remek programunk lesz. Az időjárás ideális volt: végig kellemesen sütött a koraőszi nap.

A vonaton a kalauzt kb. másfél óráig foglalkoztattuk, mert elvesztünk a kedvezményhez jutás, a jegyérvényesség és a biciklihely-foglalás útvesztőjében. Ennek ellenére szerencsésen megérkeztünk Keszthelyre, a túránk kiindulási pontjára, ahol Robiék már várták a vonattal érkezőket. Ági figyelmesen és türelmesen összegyűjtötte a százféle kérésünket: bevásárolt számunkra, amíg tekertünk. Nemsokára Lajos is csatlakozott a sorainkhoz.

Rögtön emelkedővel melegítettünk. Ez Erzsi számára volt a legkönnyebb, mivel Ági elektromos bringáján száguldhatott. Felkapaszkodva szép balatoni panorámában gyönyörködhettünk. Badacsony és Szigliget sziluettje festői látványt nyújtott, amit az út során többször és többféle szögből is megcsodálhattunk. Nem hagyhattuk ki a borkóstolást egy útbaeső napsütötte teraszon a Sarki Róka Borházban. Tovább tekertünk, de hamarosan újból megállított bennünket egy hívogató étterem, a kihagyhatatlan Horváth Pince Szent György-hegyen. Ezután hol jobb, hol rosszabb utakon bringáztunk tovább. Nemesgulácson éppen egy vidám szüreti felvonulásba ütköztünk. Nem lehetett ellenállni a szíves bor és pálinka kínálásnak, ami egyben egy kis (vizes) locsolkodást is jelentett. 55 km kerékpározás után jólesett megpihenni Robiék pálkövei házában. Szép növényeket láthattunk a kertben és a házban, különösen a termő citromfa lepett meg minket. A pizzavacsora előtt levezetésképpen elsétátunk a Balaton-partra, ahol újra megbizonyosodhattunk abban, hogy a balatoni naplemente akármilyen giccses, mégis szemgyönyörködtető látvány. Sári biciklijének hátsó kereke defektes lett a köves utaktól. Szerencsére másnap reggel a benzinkútnál kicserélték a belsőt. Utunk során a szép parasztházak és a szőlőültetvények mellett váratlan érdekességekre is felfigyelhettünk. A köveskáli buszmegállóban kényelmes olvasóhelyiséget alakítottak ki könyvespolcokkal, karosszékekkel. Sajnos nem volt időnk leülni, olvasásba merülni. Lombos erdős vidéken haladtunk tovább. Egy néptelen erdei iskola (csicsói erdészház) gondozott kertjében pihentünk meg. Később virágzó kikericsmezőkön hajtottunk át. Több szívós emelkedő leküzdése után érkeztünk meg Balatonfüredre. A Tagore sétányon szinte visszahőköltünk az óriási tömeg láttán. Ági nemsokára szállította számunkra a csomagjainkat és temérdek finom lekvárt, amit még Robi édesanyja tett el. Füreden az állomáson elbúcsúztunk Robitól és Ágitól. Remekül éreztük magunkat, köszönjük!

Párkány Erzsébet


Galéria


 

Archív: