KERÉKPÁRTÚRA A BALATON-FELVIDÉKEN


Nem múlhat el nyár PKE-s biciklitúra nélkül! Ez a jogos igény merült fel a tagokban, és Mérai Robi gyorsan eleget is tett a kérésnek. Emiatt sajnos többen kimaradtak a kiváló programból.

Pálkövéről hatan vágtunk neki a szombati és a vasárnapi útnak. Csak kis módosítás történt a meghirdetett útvonalban, így végül 55 és 52 km-es napi távot teljesítettünk. Jócskán volt emelkedő is – meg persze ugyanannyi lejtő is. Jómagam elektromos rásegítéssel mertem vállalni a túrát, Ágitól kölcsönérve az elektromos kerékpárját, míg a többiek izomból teljesítették a sokszor erőfeszítést igénylő utat. A főutakon erős volt a forgalom, jobban kedveltük az eldugottabb, árnyas mellékutakat. Persze az akácosban előre borítékolható volt a defekt: két kerék ennek áldozatul esett. A képzett járműjavító csapattagok – élükön Gergővel – belsőt cseréltek/foltoztak. Kellemes megállókat iktattunk be, hol borozgattunk, hol fagylaltoztunk szép panorámájú lugasos pincészetekben vagy presszókban. Ági áldozatosan és kiválóan látta el a csapat élelmezését. Remek paprikáskrumplit, milánói makarónit, rántottát, stb. tálalt. Esténként visszaérkezve mindig ínycsiklandó illatok szálltak ki a konyhából. Késő éjszakáig beszélgettünk, iszogattunk. Az időjárás kedvező volt, a korábbi kánikula után kellemesen hűvös, de napfényes időben tekertünk, csak a szél fújt erősen. Végeredményben újra megállapíthattuk, hogy a Balaton-felvidék és a Déli-Bakony csodálatos vidék, mindig új meglepetésekkel, szemet gyönyörködtető tájakkal. Jövünk még errefelé…

Párkány Erzsébet


Galéria


 

Archív: