KERÉKPÁRTÚRA A DRÁVA MENTÉN


Dráva-menti kerékpártúra

(2020. július 1-július 5.)

Egy gyönyörű napsütéses szerda délelőtt gyűlt össze kicsiny csapatunk a nagykanizsai vasútállomáson. Nyolcan vágtunk bele az ötnapos pedáltaposásba.


   Aznapra 53 km volt kitűzve Nagykanizsától Csurgóig. A főleg alsóbbrendű úton haladva tapasztalhattuk, hogy ami a térképen nagyjából sík terep, az a valóságban igencsak dimbes-dombos. Első célpontunkat a Dráva és a Mura összefolyásánál emelkedő Szent Mihály-hegyet földúton közelítettük meg, ami némi kerékpártolásra adott alkalmat. Az átélt szenvedésekért a gyönyörű kilátás nyújtott kárpótlást. Ezután legurultunk a Dráva partjára, ahol néhány bátrabb túratárs az igen csak gyors folyó habjaiban nyert enyhülést a kánikulai melegben. Az újabb emelkedő és a nagy meleg további fürdőzésre csábított, ami a gyékényesi tavaknál valósult meg. Nehezünkre esett otthagyni a kellemes tópartot, de még hátra volt tíz kilométer. Csurgón elfoglaltuk a szállásunkat, majd a közeli étteremben csillapítottuk éhségünket.

    Másnap a Drávával párhuzamosan haladva több kisebb-nagyobb községen haladtunk át, most már csak kisebb emelkedővel fűszerezve. Szépen haladtunk libasorban az úton, amikor rendkívüli események vették kezdetét. - Beleznát elhagyva éppen megjegyeztem, hogy milyen kellemes kis út ez, alig van forgalom rajta, amikor arra lettem figyelmes, hogy mögöttünk valami nagyobb gépezet halad, ami nem nagyon tud megelőzni minket. Úgy gondoltam, ha félreállunk, akkor könnyebben tud előzni, így hát lassítottam és lehúzódtam az út szélére. Így tett a mögöttem haladó Hilda is, az őt követő Lajos viszont, mivel túl közel volt, választhatott, hogy vagy Hilda biciklijével ütközik, vagy a vízelvezető árokban landol. Lajos ez utóbbit választotta és egy gyönyörűen kivitelezett tigrisbukfenccel érkezett a gödör mélyére. Ekkor szemből egy furgon érkezett és észleve a helyzetet, előzékenyen megállt és hátratolatva lehúzódott az út szélére, nem számolva az éjszakai esőtől kissé csúszóssá vált árokparttal, amin aztán szépen becsúszott a szembe lévő árokba. Egyszer csak hirtelen a semmiből egy rendőrautó érkezett a tett színhelyére és konstatálta a helyzetet: középen két nagy böszme kombájn foglalja el az út nagy részét, két oldalt testvériesen elosztva, a baloldali árokban egy kerékpár és gazdája, a jobb oldali árokban egy furgon helyezkedik el. Miután segíteni nem tudtunk mi és a kombájnok elhagytuk a tett színhelyét. – A nagy ijedtséget a bélavári kocsmában pihentük ki, ahol megcsodálhattuk a magas művészi színvonalról tanúskodó illemhelyet. Vízváron kedves tagtársunk Rózsavölgyi Hilda meghívásának tettünk eleget, ahol sós süteménnyel és italokkal fogadott minket az ottani házában, mindezt úgy, hogy közben velünk kerekezett. Ezúton köszönjük Hilda kedvességét és már alig várjuk további házainak útba ejtését. A falu közelében folyik a Dráva, ezért úgy határoztunk, hogy csobbanunk egyet. A folyó sodrását kihasználva vitettük magunkat a vízzel, és mint pajkos vidrák élvezkedtünk a hűs habokban. Tovább folytattuk utunkat, Barcs volt a következő állomás, a helyi Dráva parti strandon pihentünk meg. Itt megint egy kis fürdőzés és fenséges hallakoma várt minket. A helyi vendéglátós Bobo Tomasevics rittyentett nekünk egy többféle halból álló ételkölteményt. Aznapra már csak pár kilométer volt hátra, ezt gyorsan meg is tettük egy új kerékpárúton haladva. A szállásunk Drávatamásiban volt, egy frissen felújított régi kúriában, ahol mi voltunk az első vendégek.

     Péntek hajnalban az eső vidám kopogására ébredtünk, ami némi széllel érkezett és a korábbi hőséget is száműzte. Némi várakozás után vágtunk neki aznapi távunknak, ami meglehetősen soknak tűnt (66 km), és ebben aztán később senki sem csalódott. Az időnként szitáló esőben haladtunk községről községre, némi pauzát a szentborbási kocsma jelentett, ahol a falubeliektől megismerhettük a helyi viszonyokat. Felsőszentmárton után újra a Dráva töltésén haladó aszfaltos kerékpárúton haladtunk. Ebédünket a mára már üdülőfaluvá avanzsált Dráva parti kisközség Révfalu kerékpáros pihenőhelyén költöttük el. Drávasztára előtt Ádám pedálja önállósította magát, ezért Kerekes Zsuzsával a faluban maradtak, amíg mi elkerekeztünk Drávaiványi gyönyörűséges kazettás református templomáig. A kis szünetet kihasználva, egy helyi ezermester segítségével új pedált kapott Ádám régi hajtókara, amit azonban őkelme erősen zokon vett, mert egy óra múlva megszabadult az új szerzeménytől. Miután a rollerezés nem tűnt meg felelő opciónak, sajnos Zsuzsa és Ádám új utakra tért, abban reménykedve, hátha sikerül találni egy újabb ezermestert. Közben a töltésen megszűnt az aszfalt, így a kerékpározás egyre döcögősebbé vált. A megváltást, egy az utunkkal nagyjából párhuzamosan haladó, rég elhagyott aszfaltos út jelentette. Miután a bitumenes utat egy jelzett turistaút kedvéért elhagytuk, újabb földútra keveredtünk, amiről nagy nehezen vergődtünk csak ki. Szaporcára, szállásunkra megérkezve konstatáltuk, hogy már 75 km-nél járunk. Összeszedve minden erőnket még kerékpárra szálltunk, hogy felkeressük a szomszédos falu halászcsárdáját. Itt csekély 2,5 órát öltöttünk, közben megismerkedtünk a helyi műintézmény valamennyi macskájával (legalább 10 db) és a tulajdonos igen eseménydús előéletével. A bőséges vacsora és a grátisz palacsinták többeket még éjszakai álmukban is különböző kalandokra hívogatták.

     Szombat reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk, ami jó előjelet jelentett aznapi túránkra. Ezen a napon először a környékbeli református templomok felkeresése jelentette a programot. Adorjás, Kórós, Drávacsepely, majd Kovácshida templomainak szépségeit megcsodálva haladtunk tovább. Harkányon átkerekezve újra kerékpárúton találtuk magunkat, majd Siklóson meglátogattuk Malkocs bej dzsámiját. Ezután egy cukrászdában fagylaltot majszolva hűtöttük le felhevült testünk forróságát. Újra forgalmas út következett, aztán Nagyharsánytól újabb kerékpárút jelentette a változatosságot. A bal kézre eső Szársomlyó fehér és kopár mészkősziklái és a fák lombkoronáiból folyamatosan ciripelő kabócák teljesen görög hangulatot teremtettek. A Villány előtti szőlőhegy kemény megpróbáltatást jelentett csapatunknak a délutáni melegben. Villányra beérkezve, a pincesoron gyülekező turisták hada mutatta, hogy itt már véget ért a vírushelyzet. Mi kevésbé forgalmas helyre vágytunk, amit aztán a villánykövesdi pincesoron találtunk meg. Itt egy kedves matematika-fizika szakos tanár-borász pincéjében pihentünk meg és egy kis Rosé fröccsel frissültünk fel. Ezután már csak néhány km várt ránk, az azonban felfelé, hiszen a következő szállásunk, Palkonya a domb tetején helyezkedett el. A pontos címhez érkezve, meglepetésünkre Párkány Erzsi és Gombos Kati jött elő a kertből. A kellemes meglepetést csak tetézte az általuk elkészített pompás lecsó, amit jó étvággyal fogyasztottunk el. Örömünket fokozta, hogy hamarosan befutott Ádám és Zsuzsa, mivel sikerült kerékpárjaikat megjavíttatni és még Zsuzsa sem hagyta veszni a fogát, hála Ádámnak. Az esti beszélgetésnek a le-lecsukódó szempilláink jelzései vetettek véget.

     Az utolsó napra már csak 27 km volt tervezve, ami nem tűnt túl nagy kihívásnak. A táv tényleg nem volt túl sok, de főleg emelkedőkkel volt tűzdelve, ami így meglehetősen fárasztó volt. Végül csak sikerült beérni Pécsre, a vasútállomáshoz. Az öt napos kerékpártúrát végül egy közeli étterem kerthelyiségében fejeztük be, kellemes hangulatban az élményeinket felelevenítve.

     Úgy érzem, hogy rengeteg élménnyel gazdagodtunk az eltelt napok alatt és ezúton szeretném megköszönni Párkány Erzsi segítségét a szállások szervezésében, Kalmár Bélának az utazás összehangolásában és fotózásban és nem utolsó sorban Zánki Pil Zsuzsának a felejthetetlen halvacsora előteremtésében és minden résztvevőnek a kitartását.

 

 


Galéria - I.


Galéria - II.


Galéria - III.

Archív: