Cserháti madárdalos és sáros túra

Amikor 2023. május 13-án elindultunk otthonról az esős, borús időben, még csak a madarak csiviteltek, és a busz vezetőjének megjegyzése ("Salgótarjántól Budapestig egész úton esett") sem kecsegtetett sok jóval, ezért érthető volt, hogy csak hatan vállalkoztunk a túrára.

Mire megérkeztünk Bujákra, már nem esett, és a cukrászdában pótolni tudtuk az elmaradt reggeli kávét is. Jó hangulatban indultunk útnak a Kálvária-hegy felé. Nagyon különös a bujáki Kálvária története. Még 1890-ben a stációk szentképei hét kicsi "kápolnácskában" voltak elhelyezve a felvezető út mentén, ám a kápolnácskák anyagát 1944 decemberében fedezék építésére használták a visszavonuló katonák. Így most az összes új szentkép a várszerű, elkerített részben van, ahonnan remek kilátás nyílik a környező hegyekre. A Kálvária mellett a Szent Anna kápolna látható.

Ezután a Sas-bérc kilátó felé indultunk, és azt találgattuk, hogy ott lesz-e a kedves toronyőr-asszony, aki néhány éve a faluból a buszhoz fuvarozott bennünket saját kocsiján, hogy hamarabb hazaérjünk. Sajnos a kilátó – melyet az 1910-es évek végén bajor mintára Pappenheim Szigfrid gróf a felesége, gróf Károlyi Erzsébet kérésére építtetett – felújítás alatt áll, így a toronyőr asszonnyal nem találkoztunk. A torony közelében, a kilátópontnál létesült egy új kereszt a 2021-es Eucharisztikus Kongresszusra emlékezve. Mivel eljött a tízóraizás ideje, a toronynál megpihentünk, és megkóstoltuk Marika monogramos linzer karikáit, melyek igen finomak voltak.

A kilátótól lefelé vezetett az út, a Fekete-víz nevű patak mellett, szép zöld réteken, tágas mezőkön át, melyeket szelíd dombok szegélyeztek. Ember nem járt arra, csak Liszkópusztán, egy tanyán láttunk egy nagy fekete bivaly bikát, aki nagy érdeklődéssel fordult felénk. Beértünk Herencsénybe, ahol a temető mellett egy szerény kúria téglakerítésén márványtáblát fedeztünk fel. Itt, a Bolza-család kúriájában bújtatták 1944-ben gróf Bethlen Istvánt, korábbi miniszterelnököt. A kúria később iskolaként majd tanárlakásként működött, most eléggé elhagyatottnak tűnt.

Herencsényben a Cserhát-büfében újra megpihentünk, kávéztunk, söröztünk és a büfés nénitől némi információt kaptunk. Ildivel úgy határoztunk, hogy tovább folytatjuk a túrát a csapattal, ezért arra ösztönöztem Robit, hogy induljunk el mielőbb, nehogy esetleg a mi lassabb tempónk miatt lekéssük a buszt. Jól jött az elővigyázatosság, mert nem messze a határban magányosan álló romtemplomtól, a Palóc Piros turistaút jelzését "bekebelezte" egy elkerített terület, amelyet a kerítés melletti bozótoson, csalánoson, később szántáson haladva nagy ívben kellett kikerülnünk. Az egykori Haraszti falu – amit 1290 körül említették először az oklevelek – azonban ma is hirdeti emlékét ezzel a pompás, 14. században emelt különös templommal.

A szántás után örültünk, hogy újra az erdőben haladhatunk, de mikor egy kibelezett lakókocsihoz értünk, már tudtuk, hogy közel a lakott település. Cserhátsurányban már nem volt sok időnk a falu szépségét megfigyelni, mert sáros malacvágtában érkeztünk a buszmegállóhoz, de szerencsére a busz késett, volt egy kis időnk a sár nagyját lekaparni.

Remek kiránduló időben, jó hangulatban, csodaszép vidéken kirándultunk, és ott az eső sem esett.

Összesen 21,7 km-t és 400 m szintet tettünk meg.

Köszönjük a tervezést és a túravezetést Mérai Robinak!

Összefoglalta: Gombos Katalin

Galéria