Keresztül a Vértesen
A langymeleg márciusi levegő szinte mellbe vágta a kis csapatunkat ezen a szépnek ígérkező szombati délelőtt, midőn a buszról leszálltunk. Heten indultunk el az egykori bányászvárosból, Oroszlányról, hogy keresztül szeljük a Vértest.
Eleinte meglehetősen egyhangú aszfalt úton haladtunk, a helyi ipartelep épületeit, majd hétvégi házakat magunk mögött hagyva. Egy erdei házat elérve folytattuk utunkat a piros jelzésen, most már szép erdei úton, jobbról-balról tavaszi virágok integettek és a madarak fennhangon hirdették: végérvényesen itt a tavasz. Hamarosan az út jobboldalán feltűnt az egykori homokbánya helyén kialakult Dobai-tó kéken csillogó víztükre. Egy aszfaltos erdészeti utat elérve, immáron a zöld jelzésen folytattuk aznapi túránkat.
A szentgyörgyvári-erdészház mellett rövid pihenőt tartottunk, ahol elfogyasztottuk elemózsiánkat. Utunk egyre emelkedett, majd nemsokára elértük az aznapi csúcspontunkat, a Bükkös nevű magaslatot (430 m), amit nevéhez méltóan hatalmas bükkfák ékesítettek. Innen lefelé haladtunk és hamarosan elértük a Géza-pihenőt, ahonnan már fenséges kilátás nyílt a Vértes déli nyúlványaira.
A Széna-hegy kopár fennsíkjáról beláthattunk a mélyben húzódó Horog-völgybe. Ahogy haladtunk a hegy peremén, egyre több tavaszi héricsben gyönyörködhettünk. A hegyekből a hegylábra értünk és hamarosan feltűntek Csákberény házai.
Mivel a tervezetnél hamarabb értünk a településre, és helyi vendéglátóipari egység híján, további ott tartózkodásunk okafogyottá vált, így a tervezettől eltérve, Székesfehérvár felé utaztunk haza. A megtett 19 km után, immáron kellemes fáradsággal a lábunkban és élményekkel telve búcsúztunk el egymástól, miután leszálltunk a távolsági buszról.
Összeállította és a túrát vezette:
Mérai Róbert