Kora nyári verőfényben kanyarodtunk be a szilágysági Csákyújfalu egyik nyaralója kapuján. A kerítésen belül virágzó gyümölcsfákkal körbekerített tó, a tó partján mindennel felszerelt, ám nem hivalkodó ház, vízre néző hangulatos terasszal. Hatalmas területen a sátrazáshoz ideális  zöldellő fű. A tó mögött az itt még patakként csobogó Egregy-folyó, amögött pedig dús lombú ligetes erdő. 
Galériák

Ezt az ideális helyszínt egyik zilahi turista barátunk rokona önzetlen gesztusának köszönhettük.
 

Már érkezésünk napján is vacsora várt bennünket. A kinti tűzön bográcsokban főzött, húsban gazdag székelykáposzta, majd utána a finomabbnál finomabb sütemények garmadája. Az étkek előtt, után és közben pedig az “a” betűvel kezdődő egészségvédő és immunitást erősítő gyógyitalokkal teltek meg a poharak.

És ez így volt mind a három este! A székelykáposztát másnap paszulyos gulyás, majd a búcsúvacsorán parázson sült miccs (mititei) és bográcsban készült, aranysárgára és barnára pirított szalmakrumpli követte. (Sőt! Az igazi ínyenceknek még Lápi által a tóból fogott sült keszeg is jutott!)

Mindhárom éjszakánk csillagragyogásos volt, az első egészen hideg, de azoknak akik közülünk enyhébb időre való hálózsákot hoztak, barátaink jóvoltából már reggel jutott pót hálózsák, pót takaró. A gémberedett tagokkal ébredőknek segített az is, hogy a bőséges reggeli után 9 órakor már útra keltünk a Meszes-hegység legmagasabb csúcsa, a 996 m magas Perjei-Magura “meghódítására”.

Arrafelé nemhogy jelzett utak, de utak sem nagyon vannak, ám ez kétszeresen sem okozott gondot. Egyrészt azért, mert barátaink amúgy nagy hívei az árkon-bokron keresztüli rövidítés fárasztó, de kalandos gyakorlatának, másrészt pedig azért, mert két-három héttel korábban, “biztos, ami tuti” alapon bejárták a nekünk gondolt túraútvonalakat.

Az első napi bemelegítő túra 10km és 510m szint volt, a második már 17km és 770m szint, de a már-már hőség, no meg az úttalan utakon, bozótos málnásokon át vezető rövidítések miatt, a szokottnál is jobban estek a gondosan kiválasztott, csodás panorámájú helyeken eltöltött pihenők és a ritkán előforduló vízátfolyások hűsítő nyakbafröcskölései.

A túrák során, mint mindig, ha a Meszesben (vagy bárhol) Szabó Árpi tanár úr a vezetőnk, vagy társunk, folyamatosan okosodtunk. (De jó is lenne, ha több maradna a fejünkben abból a rengeteg értékes és érdekes geográfiai, biológiai, meteorológiai, néprajzi, kultúrtörténeti ismeretből, amivel szelíden, de kitartóan táplált bennünket, mint ami benne marad!)

Amikor a szombati, a Füldi-gerincre, a Meszes legdélibb gerincére vezető túránk után visszatértünk, nem várt meglepetés fogadott bennünket. Nálunk jobban csak az a szülinapos zilahi feleség volt meglepve, akinek férjeura Jocó (aki a PKE bázisán lebonyolított 2004-es  Kárpát-koszorú Nemzetközi Túramozgalom idején már sokat segítő támogatónk volt) egy ismételt, immár turistás ünneplést szervezett. Nem is akármilyet! 100-nál is több frissen sütött illatos fánk töltötte be a torta szerepét, természetesen a csábítóbbnál csábítóbb lekvárfélékkel körítve.

És még nem volt vége a napnak és a szilágysági varázslatos hétvégénknek! A szokásos tábortűz most statisztaszerepet kapott, mert kiderült, hogy a próbaképpen elindított “tánci-tánci” kezdeményezés széles körben visszhangra talált. Olyannyira, hogy jóval éjfél után csendesedtünk csak el, azt pedig csak remélni tudjuk, hogy a nyaraló bennünket elkényeztető gáláns tulajdonosa megbocsátja nekünk, hogy a táncparkett szerepét betöltő pázsitrész több, mint megviselt lett…

A hazaindulás napjára, vasárnapra is volt tervezve program, de ki nem mondott közmegegyezéssel inkább a hosszan elnyúló búcsúreggeli és szilágysági barátaink társasága mellett döntöttünk.

Ezen a májust köszöntő és indító hosszú hétvégén 12 magyarországi magyar lehetett együtt 16 erdélyi magyar baráttal, ismét örülhettünk egymásnak, ismét feledhetetlen boldog pillanatokat élhettünk át egymással. Kedves zilahiak, nem tudjuk eléggé megköszönni ezt!

A krónikás biztos benne, hogy nincs egyedül azzal az érzéssel, ami a hazafelé tartó úton és azóta is átjárja. Milyen jó is lenne, ha ebben a mostani megzavarodott világban, ahol az “én vagyok az első”, ahol “az a lényeg, hogy több legyen nekem, mint a másiknak”, meg “én különb és ráadásul erősebb is vagyok, mint a másik” önzésre épülő világa látszik ismét teret nyerni, az lenne az alapállás, a természetes, ami szilágysági vendéglátóinkat, az ottani magyar turistaközösséget jellemzi. Én ilyen vagyok, te olyan vagy, de közösen többek és jobbak vagyunk. Én ezt teszem a közösbe, te azt, nem azt nézem, hogy mit tudok kivenni, hanem azt, hogy mit tudok hozzátenni.

Az összefoglalót lejegyezte, a fotóstársaival közös galériát összeállította:

Kalmár Béla

Galériák