Február 4.-én nem kellett messze utaznunk. Erre a napra a Pilisbe mentünk járni egyet.

Pénteken este esernyővel a kezemben, zuhogó esőben mentem ki vásárolni és akkor nem gondoltam, hogy az égiek másnap a kegyelmükbe fogadnak és szép időt kapunk a túránkhoz. De ez szerencsére így lett. Ahogy a kiírásban is szerepelt Pilisszentkereszten kezdtünk a Felső Kocsmánál. Ott fent már havasak voltak az udvarok és a háztetők.

A települést elhagyva egyre erősebben emelkedve gyűjtöttük a magasságot egyre nagyobb hóban. A jelzett utat elhagyva és a Vaskapu-sziklát megcélozva egy igazán meredek hegyoldalon kapaszkodtunk fel oda.

Ez a hely számomra örök emlék. Ahogy régebbi túráink képeit nézegettem, köztük itt láttam legelőbbi képen Bacsó Zsolt barátomat. Talán ez lehetet az első, vagy elsők közötti alkalom amikor csatlakozott hozzánk, hogy a későbbiekben mindig vidám, talpraesett és segítőkész társunk legyen.

A szikla után még egy kis emelkedős, járatlan út várt ránk, de nemsokára elértük a Pilis-tetőre, a valamikori SZ-75M Volhov, közepes hatótávolságú rakétával felszerelt Honi Légvédelmi Tüzérosztály bázisára vezető utat. Az úton a hó el volt tolva. Közeledve a csúcshoz hideg szél hordta a havat, az égen a felhők siettek D-Knek. Így értük el a Boldog Özséb-kilátót (2014-ben egy geodéziai torony átalakításával készült), aminek a tetején fagyos szél és gyönyörű kilátás fogadott. Letekintve a tájra mintha ott egy másik világ lett volna. Itt fent nagy hó, ott lent zöldellő szántás.

Pilisszántó irányába a hegy oldalában szerpentin úton ereszkedtünk le, de még mielőtt elértük volna a települést megnéztük a Boldogasszony Kápolnát, a sziklafalba olvadó „Áldást osztó Jézus” szobrot és a még nem is oly rég a környéken dolgozó mészégetők emlékhelyét. Itt még egész sok hó volt, de mi lesz lentebb, ahol már enged a fagy? Sárosak lesznek az utak? Szerencsére kitartó napsütés mellett, ha volt is itt ott sár, azt jól ki lehetett kerülni, közbe vissza, visszanéztünk a nagy hegyre, ahonnan jöttünk. Vörösvár előtt becsatlakoztunk a Zanát-hegyen lévő tanösvénybe, ami egy csodaszép, erdeifenyőkből álló erdőben kanyarog és megy föl s alá, helyenként szép kilátással a hegyekre.

Igy értünk be a városba és már csak néhány lépés választott el a Rotburger sörfőzdétől, ahova hamarosan be is tértünk. Szerencsére még volt egy szabad asztal, így nem volt semmi akadálya, hogy enyhítsük szomjunkat és éhségünket. Ezután a kis lazítás után még egy rövid séta várt ránk a vasútállomásig.

Egy ilyen túra után, nagyszerű élményekkel gazdagon ellátva joggal gondolhatja az ember, hogy ez egy tökéletes nap. De akarva, akaratlanul utolérnek a nagyvilág hírei, az európaiak életét tovább nehezítő újabb szankciókról és ami még rosszabb, hogy Európa egyre korszerűbb és egyre több fegyvert akar küldeni a háborúba. Egyre aktuálisabb Horatius mondása, miszerint: „Minden napnak szakítsd le virágát!”, mert lehet, hogy nem is lesz már annyi nap, mint amennyit hittünk. Volt 22 km és 950 m szint.

Domokos Attila

Galéria