MARSBÉLI TÁJON GÁNTON

A hirtelen nyáriasra fordult időben a keddi nyugdíjas-túrán Párkány Erzsi túravezetőnk Gántra vezetett bennünket, ahol közel egy éve néhányan már jártunk. Akkor még javában építették a Geológiai Parkot, amely mostanra már megnyílt, többek között azt is meg akartuk tekinteni.
A település szélén szálltunk le a buszról, és felkapaszkodtunk egy kisebb dombra, ahonnan jó kilátás nyílt a falura és a környező dimbes-dombos vidékre. A gyalogút mentén néhol kökörcsinek nyíltak. A kilátóponton található nagy kőkereszt mellett kétoldalt egy-egy csiszolt kőtömb emlékezik meg a kitelepített gánti németajkú polgárokról illetve a bauxit-bányászokról magyar és német nyelven. Az erdőben tovább haladva egyszer csak feltárult előttünk a "marsbéli táj", az egykori bauxitbánya, a felhagyott külszíni fejtés. A bányagödör, melynek különböző területei a vörös minden árnyalatát és tónusát képviselik, szintén dimbes-dombos, de jóformán kopár. Egyfajta szúrós cserje próbál megtelepedni rajta és néhol kisebb fák. A csapadékot gyorsan elnyeli a salakszerű talaj. Egy éve még egy kis tó volt az egyik mélyedésben, annak már csak a körvonala van meg, de víz nélkül.
Miután a szabadon álló külszíni fejtést minden oldalról megcsodáltuk, megtekintettük a Balás Jenő Bauxit Bányászati Múzeum és Földtani Parkot és a hozzá kapcsolódó tanösvényt. A Múzeum egy bányavágatban van kialakítva, ahol a kihelyezett táblákon részletes tudósítást kapunk arról, ki, mikor fedezte fel az alumíniumot, hogyan indult meg a magyarországi bauxitkutatás, ki volt Balás Jenő, milyen befektetői háttér volt szükséges a bányászás elindításához, stb. A leírtakat a kiállított felszerelések, szerszámok, berendezések hűen illusztrálják. Sok egyéb adalék (kőzetminták, fosszíliák, térképek) segíti a tájékozódást a hűvös bányajáratban berendezett Múzeumban.
A Földtani Park a korábban már bejárt, felhagyott külszíni fejtéshez hasonló, de benne magyarázó táblákat helyeztek el. Itt egy tanösvény is található, melynek állomásain a fontosabb fogalmakat magyarázó és helyi példával illusztráló táblák vannak. Nekem legjobban a rétegrendek és a vetődések bemutatása tetszett. A Múzeummal ellentétben a tanösvény táblái sajnos hemzsegnek az értelemzavaró hibáktól. Egyébként is, túl sok a tudnivaló rajtuk, így a kevésbé felkészült látogató nem tud mit magával vinni, még ha szorgalmasan el is olvassa a szöveget. (Ehhez valami korszerűbb múzeumpedagógiai módszer kellene.)
Mindenesetre ez a különleges, látványos hely. Minden korosztály számára kikapcsolódást, valamint esztétikai és komplex természettudományos élményt is nyújt. Megismerésével egy fontos természeti kincsünk kitermelése kapcsán múltunk és környezetünk egy újabb részletéhez kerültünk közelebb.
Ugyanakkor egy ragyogó napsütéses napot jó társaságban kellemesen töltöttünk. Kb. 7 km-t gyalogoltunk. Uzsonnára háromféle süteményt kóstoltunk. Köszönjük a túrát Párkány Erzsinek!
Összefoglalta: Gombos Katalin