Nyugdíjas túra: Nagy-Eged-hegy és az Egri Vár Napja, 2023. október 17.

Őszi színkavalkád, Nagy-Eged-hegy és az Egri Vár Napja is belefért ebbe a szép őszi túrába, amit Nagy Péter egri túratársunk tervezett és vezetett.
Szeptember végén a PKE szépkorú társasága Eger nevezetességeivel ismerkedett. A líceumi látogatásuk idején eszükbe jutottam és Zölei Beatrix megkeresett telefonon. Örömmel siettem a megbeszélt helyre, az Eszterházy térre, hiszen már régen találkozunk. Innen már a busz- és a vasútállomásra indultunk, közben Eger nevezetes fűutcáján keresztül haladva megnéztük az útba eső városi nevezetességeket. Séta közben szó esett a PKE jelenlegi működéséről, a nyugdíjas csapat rendszeres heti kirándulásairól.
„Eger látnivalói nem férnek bele egy napba”
Az idézet Párkány Erzsébet sétán elhangzott megállapítása volt és innen az ötlet egy újabb egri kirándulásra. Megköszönve a felkérést, javasoltam a Líceum tetejéről már megismert Nagy-Eged-hegyre való túrát. Az 537 m magas hegycsúcs és annak megközelítése a tanösvényen keresztül belefért a csapat mászási teljesítményébe, így az elfogadásra, majd október 17-én kedden megvalósításra került.
Budapestről Egerbe a távolsági autóbusz menetrend szerint érkezett. A kiélezett öt perces átszállási időben elértük a szomolyai járatot, amivel Eger Csomós-tanya megállóhelyig utaztunk. A tényleges gyalogtúra innen indult.
Az ismételt találkozás örömében sokat beszéltem és figyelmetlen voltam, emiatt menet közben elvétettem a tervezett tanösvényre felvezető utat. Amikor egy kerítésnek mentünk vettem észre, rossz helyen vagyunk. Ne kelljen visszamenni az eredetileg kigondolt helyre, egy „medvecsapáson” indultunk a hegyre. A jelzett utat hamar megtalálva, csodás időjárási körülmények között haladtunk egyre feljebb és feljebb, elhaladva a történelmi szőlővidék impozáns látványa mellett. Utunk során meglátogattuk a Szent Kereszt-kápolna frissen feltárt romjait. Láthattuk a bejárat és a torony maradványait, amelyek most védelmi célból fekete fóliával vannak letakarva. Innen a pár száz méterre – a hegycsúcs közeli pihenőt elérve, megtartottuk az ebédszünetet.
Sajnos a megrongált Dobó István kilátó még mindig használhatatlan, így azt csak alulról tudtuk megnézni. A hegy Eger város felőli oldalán már tudtunk gyönyörködni a tájban. Bár kissé párás volt az idő, a jó szeműek észrevették a Líceum teraszát, korábbi egri sétájuk legmagasabb pontját. Még a Mátra vonulata is kivehető volt, Kékestetőt a TV torony elárulta.
Rövid nézelődést követően a tanösvény meredek szakaszán, az őszi színekben pompázó cserszömörce kísérte Eger felé vezető utunkat. E növényzet csodálatos látványa mellett a lábunkra is oda kellett figyelni, hiszen a meredek, mészköves, morzsalékos talajon könnyen elzuhanhat az ember. A hegyről leérve a szőlők között haladtunk tovább, majd a Donát-dűlő aszfaltos útján beértünk az egri Várállomásra.
Október 17-e az Egri Vár Napja
1552-ben ezen a napon adta fel a török a vár ostromát és elvonult onnan. Ennek emlékére a várban az idén is érdekes programokkal várták az érdeklődőket. Természetesen mi sem hagytuk ki a várlátogatást. Délután 3 óra körül érkeztünk a gótikus palota előtt felállított színpadhoz. Akkor éppen a lengyel testvérváros énekbemutatója zajlott, melyet az Egri vár vitézeinek fegyver és viseletbemutatója követett. Közülünk néhányan a színpad előtt maradtak, míg többen felkapaszkodtak a kálvária domb melletti szép kilátási pontra. Immáron közelebbi magasságból is megcsodáltuk Eger nevezetes épületeit, tereit.
Sokáig nem időzhettünk a várban, hiszen közeledett a visszautazás ideje. A városon keresztül a vasútállomásig tartó sétába – a nézelődésen túl – még egy kis fagylaltozás is belefért.
Nagyon remélem, hogy akik el tudtak jönni erre az egri kirándulásra, jól érezték magukat. Akik távolmaradtak és lesz kedvük Egerbe látogatni, keressenek bizalommal.
Összefoglalta: Nagy Péter
Megjelent a Kárpáti Lapok-ban.