Barangolás a Velencei-hegységben

Ezen a kicsit borús, de reményteljes kora tavaszi napon meglehetősen vidám társaság gyűlt össze a pákozdi buszmegállónál. A kölcsönös üdvözlések és örömködések után, 13-an és Cinke kutyus indult neki a hatalmasnak éppen nem nevezhető pákozdi domboknak.
Galéria

Ma már szinte hihetetlen, de valamikor több ezer méter magasságú hegység magasodott itt a földtörténet óidejében. Az egykori Variszkuszi-hegységrendszer maradványa a főleg gránitból álló hegység. A lankás dombok között kúszott az út, amit követtünk. A gyér bozótosok közötti füves területen elhullajtott bogyók arra utaltak, hogy itt a birkák és kecskék gyakori látogatók.

A gyapjúzsákoknak nevezett első sziklacsoportot (Pogány-kő) elérve egy kis pihenőt tartottunk, ahol mindenki elfogyaszthatta ennivalóját és némi kínálgatásra is jutott idő. A Kocka-kőhöz érve mindenki találgatott, hogy lehet így élére állítani egy hexaédert, de a megfejtést későbbre halasztottuk. Az utolsó, de a legimpozánsabb sziklacsoport volt a Pandúr-kő, ahol mintha óriások játszottak volna a több tonnás kövekkel és összedobálták volna. Itt Erzsike 12-re apasztotta kis társaságunkat, mivel visszatért Pákozdra. A többiek rendületlenül folytatták útjukat.

Az első délies fekvésű lankákat elérve, gyönyörű tavaszi hérics mező fogadott minket, ahol a sárga virágok vidáman integettek felénk. A Bodza-völgyet oldalazva értük el az Angelika-forrást, ahol mindenki elfogyaszthatta az ebédjét. További utunk során érintettük a Likas-kőt, megmásztuk a Velencei-hegység csúcsát, a Meleg-hegyet és a János-hegy oldalában kökörcsinekben gyönyörködhettünk.

A Bence-hegyi kilátóból ráláttunk a Velencei-tóra, a közeli és a távoli hegyekre is. Velence településre leérve többen az éppen érkező busszal hazafelé vették útjukat. Néhányan a dehitrálás mellett döntöttünk és meglátogattuk a közeli kerékpáros büfét. Ezután még néhány lángos elfogyasztására is sor került.

A túrát vezette és a beszámolót készítette: Mérai Róbert

Galéria