PANORÁMÁS KÖRSÉTA ÉS MÁJUSI CSEMEGÉK BIATORBÁGYON

Köszönhetően túravezetőnk, Kalmár Béla türelmes segítségének, minden akadályt legyőzve, napos kiránduló időben érkeztünk meg Biatorbágyra, ahol nem másztunk fel a viaduktra - mert azt a visszaútra tartogattuk - hanem azonnal a Szily-kápolna felé vettük az irányt.

A méltóságos Szily Antal főstrázsamester úr emlékére emelt épületnél már Lajos várt bennünket, és elmondta, melyik jelzett úton milyen nehézség vár ránk, merre érdemes menni.


A Madárszirt felé vezető úton állat-nevű utcákon keresztül haladtunk, sok hétvégi ház, elhagyott kert volt errefelé. Egy háznál "dzsem & chutney" is kapható volt, takaros kerámia csuporban. Találtunk egy mellőzött cseresznyefát is, amelyik mint a mesében, tele volt érett, édes májusi cseresznyével, és egyenesen könyörgött, hogy könnyítsünk terhén. Így is tettünk.


Az út felhagyott pincék mellett vezetett ki a Madárszirthez. Ez tulajdonképpen egy hosszan elnyúló és hirtelen leszakadó vízszintes kő-perem, remek kilátással az alant zöldellő erdőkre, rétekre. A szirtről óvatosan leereszkedve a következő meghódítandó magaslat a Nyakas-kő volt, de oda csak a legelszántabbak másztak föl, a jó kilátás és fényképezés végett.


Innen a Nyakas-kői dűlőben található Rigó-pincéhez vezetett az utunk, ahol a tulajdonos és egyben főborász Rigó úr és két fiatal kutyája nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadtak bennünket. Amíg mi lesétáltunk a szépen gondozott szőlő-ültetvény végében található borospincéhez, Rigó úr felpattant a traktorjára, és már ott is volt. Először egy 2020-as Pátria fehérbort kóstoltunk, majd ennek a 2021-es változatát, ezt követte a Bia Vére, a ház vörösbora, egy cuvée, ez esett nekem a legjobban. Megnézhettük a pincéket is, és Rigó úr elmesélte, miként honosították meg az ide telepített svábok a 17. század után a szőlőművelést, hogyan alakították ki a telkek mai formáját a pincékből kitermelt anyaggal. Mielőtt elköszöntünk, Vendéglátónk megkínált minket még a Valentin nevű finom, gyümölcsös fehérborral, ezzel ittuk meg a Szent János áldást, hogy az útra kelők a veszélyektől és kísértésektől meg legyenek óva. Ennyi ital után kissé elnehezülve (a beszerzett borokkal) folytattuk utunkat a Dobogó-hegy felé immár Zsuzsáék nélkül, mert ők korábban visszaindultak.


Sokat kapaszkodtunk felfelé, míg elértük a Kő-Orrt, láttunk kaptárkőhöz hasonló képződményt is. A Kő-Orrtól is remek kilátás nyílt, de hogy hova, az nem volt számomra teljesen világos, mert kb. a Nyakas-kő után elveszítettem a tájékozódás fonalát. Ezután leereszkedtünk a völgybe, itt Sári biztonságba helyezett egy úttestre tévedt sündisznót és visszatértünk a kiinduló pontra, a Meggyfa utcához. Itt éppen jött is a busz, így nem volt időnk megcsodálni a virágbolt gazdag kültéri kínálatát. A Biatorbágyra beígért fagylaltozás végül Kelenföldön történt meg azoknak, akik nem siettek egyéb tennivalóik miatt.


Köszönjük a körültekintő, alapos szervezést és a mindenki gondjában segítő, helyzetfüggő túravezetést Kalmár Bélának!


A megtett táv 15 km, a szint 470 m volt.

Összefoglalta: Gombos Katalin


Galéria


 

Archív: