A 2025. év első túrája Vámos Gabi vezetésével január 7-én a Kunságba vezetett.

Túrkevén és Kisújszálláson megnéztük a baglyokat.

A túrkevei Finta Múzeumot az igazgató tárlatvezetésével tekintettük meg.

Galéria

Baglyok és művészek a Kunságban

Tizenketten szálltunk le a vonatról Kisújszálláson, és már a buszmegállóban egy várakozó utastárs segítségével a "bagolylesre" hangolódtunk, mert megmutatta a telefonján az éjszakai felvételeket a karón ülő bagolyról és a lopakodó rókáról.

Igy mi lélekben teljesen felkészülten érkeztünk meg Túrkevére, és vezetőnk, Gabi is, tetőtől-talpig, azaz fülbevalótól zokniig bagoly-mintás "szerelésben". Megcsodáltuk a buszállomás tornyocskás, modern, de sajnos bezárt épületét, majd a volt Oroszlán-fogadó és az Általános Iskola által közrefogott zöld területen, melynek parkos részében egy II. világháborús áldozatokra emlékező márványgúla és szobor található, végre megfigyelhettük a baglyokat.

Ez a kis park egy "Helyi jelentőségű védett természeti terület" és egy kevéssé bizalomgerjesztő, fedett megfigyelő-állás is van rajta. A bagolyles ablakai piszkosak vagy be vannak csukva, de mi a baglyokat enélkül is, szabad szemmel is jól láthattuk. Magas fák ágain aluszkáltak vagy köpködtek. Az ismertető tábla szerint főként erdei fülesbaglyok telelnek itt, méghozzá a szokásosnál (10-20) jóval nagyobb számban (1000 körüli), ezért nevezik Túrkevét a "baglyok fővárosának". A bagoly nagyon hasznos állat, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület adatai alapján a "hazánkban áttelelő mintegy 16 ezer bagoly a 100 napos telelési időszak alatt 4 millió (!) mezőgazdasági kártevőt pusztít el, mely átlagos pocok-mérettel számítva 100 tonna kártevő elpusztítása, méghozzá biológiai úton" (ezt írta az ismertető tábla). Egy bagoly adagja naponta kb. 2,5 mezei egér vagy ami jön. Úgy látszott, a baglyokat a normál utcai zaj nem zavarta, szundikáltak vagy felrepültek.

Miután kigyönyörködtük magunkat bennük, a Finta Múzeumba mentünk, ahol Kapás János Zsolt igazgató úr bemutatta nekünk először az "Élet az álomidő után" című, Pintér László által gyűjtött tárgyakat bemutató kiállítást. A gyűjtő, aki 1969 és 1990 között Észak-Ausztráliában, egy bányavállalatnál dolgozott, megpróbálta a helyi őslakos csoportok tárgyi kultúrájának egy részét megmenteni. Mivel ezek a népcsoportok állandó vándorlásban éltek, tárgyaik célszerűek, hasznosak, több funkciósak voltak. Nekem legjobban az a papucs tetszett, mellyel úgy tudott menni a varázsló, hogy nem hagyott nyomot.

A további termekben a Finta-testvérek művészetébe nyertünk bepillantást Kapás igazgató úr érdekfeszítő vezetése által. A művészek közt legfiatalabb fiútestvér Finta Sámuel kőfaragó és szobrász volt, gyönyörű síremlékeket is készített, de magas szinten művelte az akkoriban divatos árnykép készítést is. Ez olyan technika volt, amit az is megengedhetett magának, akinek nem volt pénze, hogy lefestesse magát.

A következő művész-testvér, Finta Gergely szobrász, aki Zádory Oszkár művésznéven Párizsban Rodin mellett dolgozott. Ő csinálta a fejeket és lábakat egyes szobrokon, mert Rodin team-munkában alkotott. Dolgozott a sévres-i porcelángyárnak is, és kisebb-nagyobb szobrai tömeggyártásban készültek. Az I. világháború alatt Noirmoutiers-ban, a szigeten fekvő internálótáborban, a Fekete kolostorban kényszerült raboskodni. Kiszabadulása után visszatért Magyarországra, először Budapesten alkotott együtt a három Finta-testvér, majd Gergely Túrkevére költözött vissza.

A legkalandosabb élete Finta Sándornak volt, akinek a karrierje a szamosújvári börtöntől a Rio de Janeiro-i világkiállítás (1922-23) szobrászati alkotásokért felelős igazgatói funkcióján keresztül egészen a New York-i Metropolitan Museum-ba került szobráig emelkedett.

Finta Sándor, aki eredetileg műszaki pályára készült, őstehetség volt, és nemcsak szobrászként, hanem íróként is jelentőset alkotott. A "Kisbojtár" című könyvét egy pályázatra adta be az Egyesült Államokban, és a nagy siker után írta a folytatást "A testvéreim és én" címmel, mely az amerikai iskolákban később kötelező olvasmány lett. Könyveit maga illusztrálta. Finta Sándor saját élményei alapján írta a könyveit, mert a pásztorkodás tudnivalóit kilenc éves korától az egyik rokon, a híres számadó-gulyás Finta Miklós mellett tanulta ki. Ez idő tájt találkozott Hermann Ottóval, aki  Ecseg-puszta madárvilágát tanulmányozta.  Ő biztatta a jó megfigyelő, nyílt eszű kisbojtárt, hogy tanuljon tovább, középiskolai ösztöndíjat is szerzett neki.

A Finta Múzeum után meglátogattuk a Művelődési Házban a túrkevei Népi Díszítőművészeti Szakkör fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett kiállítást, és gyönyörködtünk a kunhímzéssel készített párnavégekben, terítőkben, a jellegzetes motívumkincsben, a szép, változatos, pasztell színű hímzésekben. A nagykunsági gyapjúhímzés élő gyakorlata, azaz a kunhímzés, a Szellemi Kulturális Örökség része lett 2019-ben, a csárdás tánccal egy időben.

Az alapos szellemi töltekezés után visszasétáltunk a baglyokhoz és a buszvégállomáshoz. A szemfülesek a Keve Étteremben még körömpörköltet is tudtak venni elvitelre, mielőtt visszabuszoztunk Kisújszállásra.

Kisújszálláson a Városházával szemben levő templom kertjében tanyáznak a baglyok, őket is meglátogattuk. Nem zavarja a baglyokat a rendszeres harangozás. Túravezetőnk Gabi, bölcs előrelátással hozott kutyakaját a szomszédban lakó két ugatós kutyának, el is hallgattak, így a baglyokat zavartalanul tudtuk megfigyelni.

Néhányan meglátogattuk a "Pásztorkodás emlékművét", mely a központtól kissé távolabb található. A gémeskút előtt álló fából megformált pásztor ruhája még nem tükrözi a későbbiekben szétvált pásztor-szakmák (gulyás, csikós, juhász, kondás) jellegzetességeit.

Ezután sietős léptekkel az állomás felé vettük az irányt, ahol a csapat másik fele várt ránk. Mindannyian kipirultan pihentünk a vonatúton hazafelé. A koronát a kirándulásra Szabó Ica csodás zserbója tette fel, amihez ekkor jutottunk hozzá.

Kb. 6-7 km-t tettünk meg, de az enyhe, később napsütéses időben szinte észre se vettük.

Köszönjük Vámos Gabinak a kitűnő szervezést és a túravezetést!

Összefoglalta:  Gombos Katalin