A PKE Nyugdíjas Csapat tagjai szívesen vesznek részt kultúrtörténeti sétákon, és Megyeri Gábor sétái mindig sok érdeklődőt vonzanak. Így történt ez 2024. január 16-án is,  amikor összesen tizenöten jöttünk össze a Budagyöngyénél, hogy a környéken található épületeket megnézzük, és építőiket megismerjük. Olyan házakról tudtunk meg többet, amelyek előtt sokszor elhaladtunk már, de Gábor magyarázataiból derült ki számunkra, milyen törekvést valósított meg az építész.

Molnár Farkas utolsó lakóhelyénél, a Lotz Károly utcában álltunk meg először. Ezt a házat a grafikus, festő, könyvillusztrátor, bútortervező, építész, tehát sokoldalú művész 1933-ban tervezte, és a legfelső szintjén lakott a családjával. Egyetemi tanulmányait itthon kezdte, majd Weimarban, a Bauhaus-mozgalomban  folytatta. Nagy hatással volt pályájára az ott tapasztaltak. Gábor azt is elmondta, hogy az I. világháború után kialakult lakásínség megoldására milyen szabályozás született Németországban. A (mai fogalmaink szerint lakótelepi) lakások nagyságát  az ágyak száma határozta meg, a takarékos és funkcionális elrendezés új feladatok elé állította a kor építészeit. Új anyagok (pl. linóleum) használata terjedt el, és a kényszerűségből "második műszakot" teljesítő asszonyoknak praktikusabb beosztású, könnyebben tisztán tartható konyhát és fürdőszobát terveztek.

Molnár Farkas torzóban maradt nagy műve a Hűvösvölgyben található Magyar Szentföld-templom építési munkálatai 1940-ben elkezdődtek, de nem az építész 1945-ben bekövetkezett tragikus halála, hanem a szerzetesrendek feloszlatása miatt maradt befejezetlenül.

Utunk ezután a Harangvirág utcába vezetett, ahol Tyroler József építészmérnöknek és feleségének tervezett házat 1934-ben Molnár Farkas. Ezen a házon megfigyelhetők a modern építészet fontos jelei: egyszerűség, a fény és levegősség igénye, a mozgathatóság (variálhatóság) és a sportolási lehetőség megteremtése. Az egymás mellé sorolt ablakok, a sportolásra, napfürdőzésre is alkalmas tetőterasz kis medencével, az eltolható belső falak mind ezeket az igényeket szolgálták ki.

A napfürdőzésre alkalmas tetőterasz a közelben található, Kozma Lajos tervezte nyaraló ("fényképész háza") tetején is feltűnik. Ezen villák építése idején a fővárosi felső-középosztálybeli családok nyári pihenőhelyük céljából építtettek villát ezen a környéken. A ma Nagy Imre Emlékházként ismert épületet 1930-ban tervezte Kozma Lajos. Az építész elképzeléseit a korabeli fotókon és színes ceruzával készült rajzokon jobban követhetjük, mint most az épületet szemlélve, mert az időközben terebélyessé lett fák lombjai szinte teljesen eltakarják azt.

Gábor elmondása szerint az 1930-as évektől kezdve már kisebb telkeken is lehetett családi házat építtetni a környéken, így egyre nőtt a lakosság száma és az igény egy templom építésére. A ferences rend a várostól kapott erre támogatást, de mivel az összeg nem volt elegendő (a pénz sosem elég!) ügyes telek-gazdálkodással (vettek, parcelláztak, eladtak) gyűjtötték össze a hiányzó összeget. Rimanóczy Gyulát, a modern szellemben alkotó fiatal építészt kérték fel a tervezésre, és alaposan megfontolták a dolgot, mert csak a harmadik tervváltozatot fogadták el. A Pasaréti Ferences templom 1934. októberére, kb. 13 hónap alatt készült el. Harangtornya külön áll, kb. a szentély magasságában, főhomlokzatán áttört fal engedi be a fényt a templombelsőbe. A főhomlokzatot Vilt Tibor szobrai díszítik. István elmondása szerint az egyik Szent Ferenc, aki a jó útra térített farkassal együtt van ábrázolva, a másik Szent Antal. Megcsodáltuk a templomot belülről is, majd tekintetünket a Pasaréti buszvégállomás felé fordítottuk. Ezt az épületet azért építették, hogy a meghosszabbított útvonalon közlekedő 5-ös busz végállomásánál tartózkodó és pihenő helye legyen a gépkocsivezetőknek és fedett várakozó hely az utasoknak. Jutott még hely kávéháznak, dohányboltnak és patikának is az épületben. Azért, hogy egységes képe legyen a térnek, a 3 évvel a templom felszentelése után megkezdett épületkomplexum tervezésére pályáztatás nélkül Rimanóczy Gyulát kérték föl.

A közelben levő Pasaréti Közösségi Ház tornácáról jól megfigyelhető volt a  buszvégállomás-épület hátoldala is. Az épület lényeges változtatás nélkül áll a mai napig, remekül betöltve funkcióit. A tér "infrastruktúrájához" a XX. század végén hozzátartozott még Aranka néni és Béla bácsi virágos-pavilonja, melyet miután mindketten eltávoztak az élők sorából, elbontottak. Egy kis park és Kolodko-szobrok emlékeztetnek rájuk.

Mielőtt felmásztunk volna az Apáthy-sziklára, a Csalán utcában megtekintettük Bartók Béla utolsó magyarországi lakhelyét. Gábor részletesen elbeszélte, hol-merre lakott Bartók Nagy-Budapesten, és a legtöbb hely ahonnan elköltözött, azért nem felelt meg neki, mert nem volt elég csendes. A Csalán utcában csendre lelt ugyan, de nyugalomra később már nem. Édesanyja halála (1939. december) után döntött úgy, hogy „ugrás a bizonytalanságba a biztos elviselhetetlenből”, azaz hosszabb időre családjával az Egyesült Államokba utazik. Az ingatlan bérletét ugyan fenntartotta, személyes tárgyait és bútorait is a villában hagyta, de 1945-ben bekövetkezett halála miatt nem térhetett vissza.

Ezután felmásztunk az Apáthy-sziklára, ahonnan a napos, száraz, tiszta időben jó kilátás nyílt a szemközti hegyekre. Gábor elmesélte egy szerencsés kimenetelű, de hajmeresztő leesés történetét erről a szikláról, ami mindenki megborzongtatott. A Vaskapu-hegyen és a Nyéki-hegyen átsétálva, Hűvösvölgyben fejeztük be a túrát.

A közös program ezzel nem ért véget, mert Dóri és Gábor meghívta a társaságot otthonukba, ahol forralt borral, finom ebéddel vendégelték meg a megfáradt vándorokat. Körbejárhattuk Hajós Alfréd tervezte házukat.

Napos, hideg, télies időben, jó hangulatban összesen kb. 7 km-t és 200 m szintet tettünk meg.

Köszönjük a tervezést és felkészült, szakszerű túravezetést Megyeri Gábornak!

Köszönjük a szíveslátást Groó Dórának és Megyeri Gábornak!

Megyeri Gábor jegyzetei alapján összefoglalta:  Gombos Katalin

Galéria