PKE nyugdíjas túra: Solymár, 2024. október 15.

Hagytuk az ürgéket készülődni a téli alváshoz, ezért a Waldorf iskola megtekintésével kezdtük. A néhány éve épült, tágas, sokfukciós tornaterem után a fából épített színházat, az Orpheumot látogattuk meg. Megismertük a Waldorf iskola elveit, működését. Innen a solymári várba kapaszkodtunk fel. Zárva volt, de már korábbi túránkról ismertük a bejárást. A kilátóból kitekintve láthattuk, ahogy a felhők közül kibukkanó napsugarak változatos színeket varázsoltak a tájra. Eközben Petya túratársunk újabb, elektromos kerékpárjával csatlakozott a csapatunkhoz. Elsétálunk a faluközpontba, ahol a Jablonkay István Helytörténeti Gyűjteményt nézzük meg egy helytörténész érdekfeszítő vezetésével. Hosszasabban lefelé sétálva kijutottunk a faluból, majd felfelé kaptattunk a Szélhegyre. Itt 360 fokos panorámában és a hegy nevéhez hűen erős szélben volt részünk.

Mint legtöbbször, most is remek közös napunk volt.

Köszönjük a helyi vezetést, ami különlegessé tette a programot.

Galéria

 

Solymár (újra)felfedezése

2024. október 15-én tizenhárman indultunk el Solymár vasútállomásról, hogy vezetőnk, Tordai Miklós helyi lakos és lokálpatrióta segítségével felfedezzük ennek a településnek az általunk nem ismert értékeit. Külön örömünkre szolgált, hogy Reszegey Ági és Vámos Laci is velünk tartott.

Mivel az ürgék korán eltették magukat télire, nem voltak látogathatók, Miklós egy még jobb programot talált ki: meglátogattuk a Solymári Fészek Waldorf iskola tornatermét, a Fészek Csarnokot, melyet Makovecz Imre tervezett. A solymári Waldorf iskola-komplexum üzemeltetési igazgatója, Peko Zsuzsa nagy büszkeséggel mutatta meg a gyönyörű, új, nemes anyagokból készült, világos, tágas épületet, amely nemcsak sportolásra, de nagyobb rendezvények, koncertek tartására is kiválóan alkalmas. Módunk volt megismerkedni egy új tantárggyal is, amit a waldorfosok tanulnak: ez az euritmia. Találkoztunk az órára készülő diákokkal és a tárgyat tanító tanárnővel is.

A tágas tornaterem szomszédságában található a londoni Globe színházra  emlékeztető, fából épített,  kerek, emeletes színház-épület (Orpheum), ahol a waldorfos diákok év végén saját maguk által kiválasztott, előadott és rendezett darabokat adnak elő, akár több szereposztásban is. Ez nagy esemény az iskola közössége számára, ilyenkor a szülők nemcsak nézőként, hanem segítőként,  pl. büfésként is részt vesznek, és olyan sok a néző, hogy zsúfolásig tömve van az épület.

Megköszöntük Zsuzsának a tartalmas beszélgetést a Waldorf-iskolával kapcsolatban, és a Vár felé vettük az irányt. A Várból nem sok maradt, de a rekonstruált kilátótoronyba érdemes felmenni. Többször felmásztunk már ide korábban is, és mivel ezen a kedden napos, de szeles idő volt, különösen messzelátóval, melyet Erzsi előrelátóan elhozott, igen szépen lehetett látni a környék hegyeit és településeit. Időközben egy újabb túratárs is került a látóterünkbe, Petya ért utol bennünket új, villanyos kerékpárjával, melyet többen kipróbáltak és gratuláltak hozzá.

Kisvártatva a Vártól Solymár központjába, a Templom térre sétáltunk el. Utunk során elmentünk a református templom új  haranglábja mellett. Talán a járdán levő ideiglenes elkerítés miatt, de nem "jött le" az új köztér tervezett barátságos, hívogató jellege.

A Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény Solymár nagyközség múzeuma, mely 1972-ben nyílt meg, és nevét a gyűjtést és gondozást áldozatos munkával 28 éven át folytató tanár és helytörténész emlékére - Tanár Úr 2000-ben bekövetkezett halála után -, 2003-ban vette fel. Az utódoknak olyan hozzáértéssel sikerült a munkát folytatni, hogy a kismúzeum kategóriában “Az Év Múzeuma 2024 díj” jelöltjei közé választották. A Gyűjteményt Milbich Tamás mutatta be nekünk, a pincében található korai kultúrák tárgyi emlékeit és az azokkal kapcsolatos embereket magyarázatai közel hozták. Beszélt a solymári várról is, melyet a nap folyamán már meglátogattunk: a Vár története 1355-ben Lackfi István nádorral kezdődik, de utána sűrűn váltották egymást a tulajdonosok, mert a Vár nem annyira védelmi, mint inkább szórakozási célokat szolgált. Miután Buda 1541-ben török kézre került, a  Vár tűzeset áldozata lett, később köveit elhordták. Megtudtuk azt is, miért fordított kulcslyuk alakú a kőből készült lőrés, és hogyan lőnek a sokszögletes kovácsolt szakállas puskával.

A klasszicista parasztház földszintjén egyik szobában korabeli borbélyműhely található összes felszerelési tárgyával együtt, a következő szobában a sváb kultúra mindennapi használati tárgyai, viselete látható. Mellette Vermes Lőrinc szatócsboltját mutatják be teljes részletességgel; amint Tamás kifejtette, csak azokat az árukat szerezték be a solymáriak innen, amit maguk házilag nem tudtak előállítani. A férfiak által inkább keresett áruk külön oldalon voltak, mint az asszonyok által pl. befőzéshez keresettek. Láttuk a felírókönyvet is, melyben nyilvántartották a "kintlevőségeket". Nem sikerült megtudni, mi volt a "jegecz", melyből kétfélét is tartottak, mert a szó maga kristályt jelent, de miféle anyag kristálya lehetett? (A jégecetre gondolhatunk, ami vízmentes ecetsav, és 16.7 fok alatt kristályosodik.)

A következő szoba egy teljes szecessziós patikát rejt, az összes felszerelésével, por- és folyadék üvegével, mérlegével, tablettázógépével együtt. Az udvaron a színben mezőgazdasági gépek és eszközök láthatók.

Megköszöntük vezetőnknek, Tamásnak a múzeum tartalmas és alapos bemutatását, és a Templom tér megtekintése után a Szél-hegy felé vettük az irányt. Ágitól és Lacitól a főútnál búcsúztunk el. A Szél-hegy Solymár északi részén helyezkedik el, a 20. század első felében szenet bányásztak errefelé. A II. világháborúval leállt a széntermelés, de 1945 és 1950 között újraindult. Ma már ennek semmi nyomát nem láttuk. A tájba harmonikusan illeszkedő Kálvária stációk vezetnek fel a 242 m magas, de 360 fokos panorámát nyújtó Szél-hegyre a "csúcsig", ahol három kereszt és egy geodéziai mérőpont helyezkedik el. A hegyen – a nevének megfelelően - valóban fújt a szél. Miután kigyönyörködtük magunkat a kilátásban, egy árnyas mélyúton leereszkedtünk a Szél-hegy vasúti megállóhoz. Itt megköszöntük Miklósnak a vezetést, a sok értékes programot, elbúcsúztunk Tőle és hazavonatoztunk.

Kb. 6,5 km-t sétáltunk, remek, hol napsütéses, hol felhős, kissé szeles őszi időben.

Köszönjük a vezetést Tordai Miklósnak!

Köszönjük a Pestkörnyéki Kárpát Egyesület támogatását a múzeumi belépőket illetően!

Összefoglalta:  Gombos Katalin 

 

Archív: