Szép, kora tavaszi erdőben sétálva, egy kisebb hágón átjutva értünk a Gyilkos-tóhoz hasonlító Hubertlaki-tóhoz. Tömérdek béka lepte el a tavat, melyek szorgosan végezték szaporodási feladatukat. A Hamuházi-séd (patak) mentén a vizenyősebb részeken tőzike-mezőkre bukkantunk. Egy korábbi vasútvonal mentén haladó jelzetlen úton gyönyörű fatörzsű fákból álló erdőn vágtunk át. Néhány patakátkelésnél tapasztaltuk, hogy a patakok a csapadékos télnek köszönhetően most bővizűek, ellentétben a korábbi évekkel. Végig már kissé elvirágzott hóvirágok szegélyezték utunkat.

A 2024. március 5-i túrán  a Bakonybélhez közeli Gerence-völgyi autóspihenőnél találkoztunk össze tizenöten, hogy felfedezzük a tavaszi erdő különleges virágát a tőzikét, valamint a bakonyi Gyilkos-tó környékét.

A legtöbben telekocsival érkeztünk, de Petya tömegközlekedéssel jött, és amíg ránk várt, addig se tétlenkedett, hanem egy nagy zacskó medvehagymát szedett a közeli erdőben. Miután mindenki időre befutott, némi erősítőt vettünk magunkhoz, Ica túrós és mákos sütijéből illetve Betti áfonyás alkoholos üdítőjéből, majd elindultunk egy nagyon kellemes, széles, hóvirágos erdei úton a Hubertlaki-vadászház felé. Meglepetéssel tapasztaltuk azonban, hogy nincs térerő, és nem működött az internet sem. Ezután olvasmányélményeinkre hagyatkozva vezette Erzsi a túrát, igen sikeresen.

Straub Gyula túratársunkkal mindig nagy öröm együtt kirándulni, mert sokat mesél az erdő rejtett szépségeiről. Most - egyebek közt  - azt tudtuk meg tőle, hogy miért ültetnek sok vörösfenyőt a bükkösben: a gyorsabban növő vörösfenyő árnya hatására magasabbra törekszik a bükk, azaz „húzza felfelé”. Arról is mesélt, hogy Nadler Herbert, a szarvasagancsok trófeáinak objektív bírálatát 1937-re kidolgozó Nadler-képlet megalkotója is járt ezen a környéken. Korábban ugyanis csak "szemre" hasonlították össze a vadászok a trófeákat.  Mikor meglett a képlet, minden nagy vadász szerette volna, ha az ő gyűjteménye is megmérettetik az új eszközzel.

Időközben egy útelágazáshoz értünk, és mi a Gyilkos-tó felé vettük az irányt. A másik út a vadászházhoz vezetett, de az egy kicsi ház, zárva van, nem gondoltuk, hogy érdekes lehet. A tó viszont igazán különleges; korábban égerfa erdő volt a völgyben, melyet elárasztottak, hogy vaditató legyen. Kissé nagyra sikerült vaditatónak, de igen szép és megnyugtató látvány a Hubertlaki-tó. A nevét egy elkényeztetett hercegi sarj, Hubert után kapta, aki Nagypénteken ment vadászni, és olyan csodát látott, hogy azonnal megtért.

Kellemes pihenőhely van a tó feletti dombon, itt költöttük el uzsonnánkat és figyeltük a békák eseménydús életét, a tóban és azon kívül. Szent Hubertusznak, a vadászok védőszentjének kis emlékműve áll a tó mellett, és körötte körben ülőpadok, valószínűleg vadász-ünnepélyekhez.

Az útról, mely a tó fölötti erdőben vezetett, Erzsi észrevette a tőzikék élőhelyét. Többen leereszkedtünk, hogy közelről is megcsodáljuk ezeket a főként csoportokban megjelenő, a hóvirággal és a gyöngyvirággal sok hasonlóságot mutató kedves kis virágokat. Rengeteg volt belőlük, de csak ott, ahol kissé vizenyősebb volt a talaj, kis csermely folyt át és sík volt a terület, és sok fényt kaptak.

Utunk során bronzkori halomsírokat is láttunk, a térkép jelzése alapján. Ezek kisebb halmok, a térkép szerint 48 db van belőlük, de a helyszínen feltűnés nélkül simulnak az erdei környezetbe.

A hajdani "Régi Franciavágási kisvasút" kissé lejtős nyomvonalán haladtunk tovább, mely a Vörös János séd mellett halad.  Kisvasúton szállították le a hegyről a kitermelt fát. A vasútnak már csak a híre van meg, a síneket is felszedték, csak egyetlen árva régi talpfát láttunk.

Útközben Gyula elmagyarázta, mit jelentenek a fákra rajzolt vörös jelek, az erdőművelés utasításai, és mi a céljuk (feltehetően). Azt is megtudtuk, hogy ez az erdő mivel főként magas szálfákból áll, nem alkalmas a vadak számára élőhelyként, itt inkább csak átvonulnak, illetve ha találnak élelmet, helyben elfogyasztják. Láttunk olyan levágott faágakat, melyeknek a külső háncsrétege alaposan le volt rágva, ezt a szarvasok csinálták.

Elhaladtunk a Markovics-forrás mellett, majd több kisebb patakon átkelve visszaérkeztünk az autós-pihenőhöz. Innen a kitartóbbak még elindultak medvehagymát szedni, a többiek pedig hazafelé.

Gyönyörű, napos, tavaszias  időben, jó hangulatban összesen kb. 10 km-t és 200 m szintet tettünk meg.

Köszönjük a tervezést és túravezetést Párkány Erzsinek!

Összefoglalta:  Gombos Katalin

Galéria