Sétahajózás és vonatozás a Dunakanyarban 2023. július 18.

Az emlékezetes hőségriadó idején utaztunk a Dunakanyarba. Nagymarosig a szép és légkondicionált KISS emeletes vonattal utaztunk. Sietős lépésekkel, a MAHART jegykiadó automatával megküzdve, elértük sétahajónkat. A Dunakanyar hajó körjáraton – sokadmagunkkal - élveztük a gyönyörű Nagymaros – Zebegény – Dömös – Nagymaros vízi útvonalat.

Visszatérve Nagymarosra a kikötőben ettünk, ittunk, majd kívül-belül megcsodáltuk a vonat állomás melletti Szent Kereszt templomot.

Nagymarosról Zebegénybe vonattal utaztunk.

Elhaladva a Kós Károly tervezte szecessziós templom mellett, utunk a Hajózástörténeti Múzeumba vezetett. Farkas Vincze hajóskapitány 1984-ben alapította a zebegényi Hajózástörténeti Múzeumot. Több mint 50 éves gyűjtőmunka eredményeként az ország legnagyobb hajózási gyűjteménye ebben a zebegényi magánmúzeumban látható. Tárlatvezetőnk a gyűjtő lánya, Farkas Judit volt, aki elkötelezett őrzője és gyarapítója a gyűjteménynek. Nagyon érdekes előadást hallottunk és megtanultuk: „Navigare necesse est, vivere non est necesse.” (Hajózni szükséges, élni nem. – Pompeius hadvezér mondta a hajósainak.)

Kaptatós úton tovább haladva előbb megnéztük a Sziklakápolnát, majd lihegve felértünk az Országzászlóhoz és a Trianoni Emlékműhöz. Az építmény szép és impozáns, a panoráma lenyűgöző.

Megmásztuk a Kós Károly- kilátót, innen láttuk a Hétlyukú vasúti viaduktot. (Vasúttörténeti emlékmű 1850-ből.) Ezután elmentünk a kálvária stációi mellett, majd leértünk a Hirling- közbe, a fahídhoz és az Erzsébet forráshoz. Hideg, jóízű forrásvizet ittunk. (Minőségét rendszeresen ellenőrzi a Vízügy.)

Zebegényi kirándulásunkat a Dunaparton, a szabad strandon zártuk. Jutalom a nap végén: Ugrás a Dunába!

Hazafelé kényelmesen, vonattal utaztunk.

Összeállította: Zölei Beatrix

Archív: