SZÉKESFEHÉRVÁRI SÉTA

Székesfehérvár Belváros és Sóstó egy szeles téli napon
Egy különösen szeles napon, 2023. január 31-én tizenketten indultunk - a PKE nyugdíjas túracsapata az "ifjakkal", Mártival és Gergővel kiegészülve - hogy megtekintsük a koronázó város belvárosát és a sóstói Szabadidőparkot. Tekintettel a kemény időjárásra, már a vonaton megacéloztuk lelkünket - Gabi jóvoltából - egy kis igazi izlandi zuzmópálinkával, amely garantáltan bio termelésből származó, kézzel válogatott zuzmóból készült.
Míg a helyi buszra vártunk, addig sem tétlenkedtünk, megtekintettük a 2016-ra felújított állomásépület előcsarnokában az 1951. évi újjáépítés során készített két nagyméretű képet (ún. pannót) - egyik a munkával, másik a pihenéssel kapcsolatos - és az üvegmozaikot.
A Belvárosba megérkezve csatlakozott hozzánk Margó ismerőse, Ildikó, aki helyi lakos, és segítségünkre volt a szép helyek felfedezésében. Sétánk a 972-ben alapított, immár több mint 1050 éves királyi koronázó városban az Országzászló térről indult. Utunkat a Fő utcán haladva a Virágórától folytattuk. A Virágóra pihenő üzemmódban volt a téli időre tekintettel, de a Fő utca híres épületei (a Vörösmarty Színház, a Magyar Király Hotel, Ciszterci Templom és Rendház, Püspöki Palota és a többi) szépen felújítva várták a melegebb napokat.
A köznyelvben Országalmának nevezett szoborkompozíció Ohmann Béla "Fehérvári jog" című alkotása; a körbefutó latin nyelvű felirat jelentése: "Fehérvár szabad város Szent István király kegyéből". Az Országalma mellett a tér meghatározó épülete a Városháza. A kétemeletes copf stílusú palotát eredetileg Zichy Jánosné építtette 1781-ben (a címere a kovácsoltvas erkély alatt látható), később több ház, köztük a palota összevonásával alakították ki a Városháza épületét 1936-37-ben. A felújítási munkálatok jelenleg is tartanak.
A Hősök terén az I. világháborús emlékmű megtekintése után betértünk a Szent István Székesegyházba, majd észrevettük az Órajátékot, ami sajnos a hidegre való tekintettel nem működött. Ezután a Pelikán-udvaron áthaladva, és az ötletes kerékpár-tárolót megcsodálva a Romkert felé vettük az irányt. Közben a hajdani Török-fürdő, ma Árpád-fürdő épületében és a mellette levő, kissé elhanyagolt állapotú szecessziós lakóház díszítésében gyönyörködtünk.
A Királyi Koronázó Bazilika Romkertjébe nem volt egyszerű bejutni, s miután kívülről megszemléltük a maradványokat és megnéztünk egy animációs videót a királlyá koronázás lefolyásáról, végül a Hiemer-házban, a Hetedhét Játékmúzeumban kötöttünk ki. A Dr. Moskovszky Éva és édesanyja által összegyűjtött játékgyűjtemény egyedülálló. A remek múzeum a 18-19. századi játékkultúra anyaghasználatában és kézműves alkotásokban gazdag világát mutatja be, továbbá külön kiállítása van Réber Lászlónak is. Nagyon élveztük a múzeumlátogatást, és tovább is maradtunk volna a kellemes környezetben, de várt ránk a Sóstó Tanösvény. Ez Székesfehérvár belvárosától nem messze elhelyezkedő 218 hektáros Természetvédelmi Terület, melynek csak egy kis részét jártuk be.
A Sóstó Látogatóközpont kedden éppen zárva volt, de az útjelző tábláknak köszönhetően könnyen eljutottunk a Kócsag-toronyhoz, ami egy kilátó, remek kilátással a nádasra és a környező területekre. Mivel feltámadt a hideg szél, a Sirály-les nevű megfigyelő-odúba húzódtunk be, hogy kicsit pihenjünk és némi felüdítő és felmelegítő folyadékot és csemegéket vegyünk magunkhoz.
Sok játékos tanító eszköz és magyarázó felirat segített a tanösvényen a helyi fauna megismerésében. Tanulmányoztuk a különböző állatok lábnyomait, és a Bíbic-les háznál látható volt a barkóscinege képe is, mely az év madara 2023-ban.
A Látogatóközpont előtti játszótér örömeit nem volt időnk alaposan kipróbálni, mert siettünk a buszhoz, de így is sok érdekeset láttunk és tanultunk a nap során, és a hideg szél ellenére nagyon jól éreztük magunkat.
Köszönjük a tervezést és vezetést Párkány Erzsinek!
Összefoglalta: Gombos Katalin