VÍZITÚRA AZ AL-DUNÁN


Vízitúrával készültünk a PKE jubileumi ünnepségére.

 

Az Időrabló nagy úr felettem, felettünk. Észre sem vesszük és már húsz évvel idősebbek lettünk.

Húsz éve annak, hogy a Magyarországi Kárpát Egyesület égisze alatt, de teljes mértékben a Pestkörnyéki Kárpát Egyesület és annak is a karizmatikus vezetője, Vámos László által szervezett és az egyesület, valamint a kolozsvári ATTA cég jelentős anyagi támogatásával, 2004. május elsején az Al-Duna „fővárosából”, Orsováról útjára indult a második Kárpát-koszorú expedíció, Kárpát-koszorú Nemzetközi Túramozgalom néven.


Egy tavalyi túrán Vámos László felvetette, hogy 2024-ben az Orsova környéki hegyekben néhány túra keretében meg kellene ünnepelni az indulásunk 20. évfordulóját.


A jubileumi rendezvénysorozatra készülve, az azt megelőző egy hétre Al-Duna végig evezésére Galambóc várától, kontra Lászlóvártól le egészen Simian-szigetéig egy kis csapatot szerveztem. Csapattagok: Nagy Péter (Eger), aki azt vállalta, hogy a héten autóval végig kiséri a vízitúrás csapatot a partok mentén. Mocsári László (Lápi – Miskolc), aki a mester fotóival kívánta emelni a túra színvonalát. Dr. Szabó András (Budapest), aki csöppnyi kajakjával csatlakozott a csapathoz.


2024. április 20-án szombaton délután találkoztunk Galambóccal szemben lévő Lászlóvár tövében Coronini település határában. Megtekintettük a Baross-Szapary-táblát és a túlparton a délutáni fényekben pompázó Galambóc várát. Nem messze Coroninitől tábort állítottunk a Duna partján, ahova az esti órákban megérkezett Szőllősi Szilárd (Szili) is Zilahról. Vele kiegészülve készültünk a hetes vízitúrára.


Másnap átkompoztunk a szerb oldalra. Felmásztunk a Galambóc vár fölötti sziklákhoz a gyönyörű panoráma kedvéért, majd bemerészkedtünk a nem rég felújított várba. A belépőjegy megfizethető, érdemes a várat belülről is meglátogatni.


Borongós napunkat meg akartuk „menteni” ezért még aznap vízre tettük a hajóinkat. Dr. Szabó András nem érezte jól magát, ezért hazautazott, nem szállt vízre velünk.


A következő napokban végig eveztük az Al-Duna említett szakaszát Lászlóvártól Simian szigetéig. Sikeresen megtaláltuk a hőn keresett Tiberius császár sziklafeliratát a Dojke falában. Megmásztuk a Trescovăt-csúcsot, ahonnan pompás kilátás nyílik a Felső-Klisszura térségére. Fölülről beereszkedve bejártuk a Ponicsova-barlangot, majd alulról is beeveztünk a barlangba. Csendes vízen végig eveztük a két Kazán-szorost. Orsovánál megtaláltuk a híres vízmércéket, ráhajókáztunk a néhai Koronakápolnára, ahol 8 méter (víz) mélységet mértem. Igazolódott a tudósok állítása, miszerint komoly hordalékfeltöltődés zajlik a Cserna-öbölben.


Hajóinkat a Vaskapu I. vízerőmű alatt Karatasnál ismét vízre tettük és leereszkedtünk Fetislam várához, ahol annakidején II. Mehmed készült Nándorfehérvár ostromára. Kladovó alsó határában megtaláltuk Traianus-hidjának parti pillérének romjait és a hidat egykor biztosító erőd nyomait. Ezután leeveztünk a közeli Simian-szigetre, ahova 1960-as évek végén áttelepítették Ada Kaleh várát és néhány épületét. A lakosságát is szerették volna a románok áttelepíteni ide, de a lakosok szétszéledtek a szélrózsa minden irányába.


Erre a vízitúrára néhány konkrét kérdésekkel érkeztem. Kivétel nélkül minden kérdésemre választ kaptam. Remélem a kis túracsapatom is jól érezte magát a túrán és talán az ismereteiket is gyarapíthatták egy kicsikét, itt az Al-Duna mentén. A túra részletes leírása majd a Kárpáti Lapokban lesz olvasható.


 

Zebegény: 2024. 05. 16.                                                            Mályi József a túra vezetője


Galéria


 

Archív: