ZSÁMBÉK: PIROS SZŐLŐ TANÖSVÉNY


A zsámbéki templomromot mindannyian láttuk már, de nagyon régen. Meg szerettük volna újra csodálni közelről, egyúttal a környéket is bejárva.

Zsámbék központjából indultunk. Tökdíszítéses kompozíciók mellett haladtunk el. Alig bírtunk átvergődni a keddi, úgynevezett kispiacon. Milyen méreteket ölthet a pénteki nagypiac? A tájból már messziről látványosan emelkedik ki a romként is büszke, karcsú templom. Lenyűgözött minket kívül-belül a kései romantikus és korai gótikus stílusban épült templom. Felfelé baktatva kereszttel kiemelt kilátópontokon madártávlatból is megszemlélhettük a templomot, Zsámbékot és a környező vidéket. Az idő hol napos, hol borongós volt, szélcsendes, kellemesen őszi hangulatú. Egy kisebb fenyőerdőn keresztül vezetett az utunk.


Becsatlakoztunk a térképen jelölt „Piros szőlő tanösvény”-be. Itt szőlővel ültetett telkeket láttunk, terméssel teli diófával, birskörtefával szegélyezve. Egy óriási diófa alatt levő asztal mellé telepedve uzsonnáztunk. Természetesen az út során szedett és megtört diót is kóstolgattuk a sok hozott, egymásnak kínált csemege mellett. Közülük kiemelkedett Ica túrós borzas katája. Továbbindulva kisvártatva egy pincéje előtt álló gazdától murcit kóstolhattunk. A szüretet kb. két héttel ezelőtt tartották. Már Tök településhez tartozó vidéken jártunk. Ezután a „Göndör Családi Pincészet” esett utunkba, ez is kihagyhatatlan volt. Magunk töltögethettünk, fröccsözhettünk, borozhattunk kedvünkre, dobozba dobva a fogyasztás ellenértékét. Egy kis házi „szőlő tanösvény”-t alakítottak ki a szőlősorok között, ami felül egy kis „Nyakas-hegyi kitekintő”-t is magába foglalt, jelölve a környék hegyeit, településeit. A „rendes” tanösvényre visszatérve lejutottunk a töki buszmegállóhoz, ahol végetért a túránk. 8,4 km-t és 200 m szintet tettünk meg.


Párkány Erzsébet


Galéria


 

Archív: